Szombati hírfolyamunkat itt érheti el.
15:44 - Csípős vita volt az ENSZ Biztonsági Tanácsában
Az iráni háború miatt összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, az ülés után pedig éles szóváltásba került Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete és az anticionista közgazdász, politikai elemző, Jeffrey Sachs.
A vita előzménye, hogy Oroszország és Kína is azt kérte, hogy Sachs civil szakértőként felszólalhasson a Biztonsági Tanácsban, ám ezt visszautasította a Tanács soros elnöke, az Egyesült Királyság. Danny Danon a beszédében Eszter királyné történetére hivatkozott, a Purimra (amikor a perzsa Hámán ki akarta irtani a birodalomban élő zsidókat), illetve a közelmúltban tett auschwitzi látogatására. Tanulságként azt vonta le, hogy a felelős vezetőknek cselekedniük kell, amikor szélsőséges erők a zsidó nép elpusztítására készülnek.
Az ülés után a következő vita hangzott el:
Sachs: "Eszter és Auschwitz. Ez a két ötleted van. Nagyon okos."
Danon: "Nyugodtan támogathatja Iránt és a Hamaszt, akár oda is repülhet, ha akar."
Danny Danon was confronted by anti-Israel, anti-West Columbia professor Jeffrey Sachs after yesterday’s UNSC meeting. Sachs is also a UN official and has regularly made claims that Zionists control the US government. The “Esther and Auschwitz” comment Sachs made were in reference… pic.twitter.com/Xn3wmsPReO
— Mordechai Wagenheim (@Mike_Wagenheim) March 1, 2026
15:26 - Az iráni külügyminiszter nincs a helyzet magaslatán
Az iráni külügyminiszter azt állítja, hogy nem áll szándékukban lezárni a Hormuz-i szorost, miközben az Iráni Forradalmi Gárda néhány órája bejelentette, hogy sikeresen lezárták.
Abbász Aragcsi azt is mondta, hogy nem veszik célba az öböl-menti arab szomszédaikat, kizárólag az amerikai katonai bázisokat lövik. Holott felvételek sokasága bizonyítja a hoteleknél, civil lakóépületeknél és repülőtereknél történt robbanásokat.
A legnagyobb ferdítés viszont arról szólt, amikor szombaton azt mondta, hogy "amennyire tudja", Hamenei ajatollah életben van. Estére mindenki számára kiderült, hogy meghalt a reggeli támadásban. A külügyminiszter nincs igazán a helyzet magaslatán.
15:23 - Lángokban egy olajszállító a hormuzi szorosnál
Az iráni média megerősítette a hírt, hogy a Hormuz-i szoros felé tartó olajszállítót ők bombázták, mert figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket. A 20 fős legénységet evakuálták.
🇮🇷 Iran State Media confirms an oil tanker was struck in the Gulf of Oman because it 'ignored warnings' and tried to enter the Strait of Hormuz
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) March 1, 2026
All 20 crew members were evacuated.pic.twitter.com/ELDWntFM30 https://t.co/OJmBamuo60
15:13 - Iráni hírügynökség: meghalt Ahmadinezsád is
Az ILNA iráni hírügynökség megerősítette a hírt, miszerint a szombati légi csapások során megölték Irán korábbi elnökét, Mahmúd Ahmadinezsádot is - aki korábban két ízben is járt Magyarországon előadást tartani.
14:55 - Sűrű, fekete füst száll fel egy francia haditengerészeti bázisról Abu Dhabiban
Találat érhette a Camp de la Paix katonai bázist Abu Dhabiban, ahol francia katonák állomásoznak.
BREAKING: Thick smoke was seen rising from the French 🇫🇷 naval base Camp de la Paix in Abu Dhabi, United Arab Emirates. pic.twitter.com/WnS8GKM5PV
— ILRedAlert (@ILRedAlert) March 1, 2026
14:38 - A bét semesi rakétatámadás halálos áldozatainak száma 9-re emelkedett
Az iráni ballisztikus rakéta bét semesi becsapódásának halálos áldozatainak száma 9-re emelkedett, miután az elsősegélynyújtók szerint újabb holttestet emeltek ki a romok alól.
A rakéta a város egyik lakóövezetét találta el, megsemmisítve egy zsinagógát és súlyos károkat okozva egy nyilvános bombóhelyen és a környező házakban.
14:13 - Európai támadások veszélyére figyelmeztet a német hírszerzés
Hamenei halála után megtorló akciókra készülhetnek az európai iráni sejtek – nyilatkozta a német parlament titkosszolgálati ellenőrző bizottságának vezetője.
„Az iráni rezsim a múltban többször is bebizonyította, hogy terrorcselekményeit saját határain túl is végrehajtja” – nyilatkozta Marc Henrichmann a Süddeutsche Zeitung lapnak.
„Nem zárhatók ki a megtorló intézkedések, többek között az európai iráni alvó sejtek részéről” – tette hozzá, és kijelentette, hogy szükség esetén a védelmi intézkedéseket is módosítani kell.
13:59 - Irán a mai napon is támadja az Egyesült Arab Emírségeket
Támadás érte Abu-Dzabi Zayed kikötőjét.
BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 1, 2026
Iran continues its attacks against the UAE.
Zayed Port in Abu Dhabi was targeted moments ago. pic.twitter.com/Rvj2XnDW69
13:47 - Nyolcra emelkedett a bét semesi áldozatok száma
Az iráni ballisztikus rakéta becsapódásának halálos áldozatainak száma Bét Semesben nyolcra emelkedett, miután az orvosok újabb holttestet emeltek ki a romok alól – közölték az elsősegélynyújtók.
A rakéta a város egyik lakóövezetét találta el. Az orvosok szerint 23 sérültet szállítottak kórházba, közülük ketten súlyos, hárman közepes, 18-an pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.
The death toll of the Iranian ballistic missile impact in Beit Shemesh rises to five, after medics extracted a body from under the rubble, first responders say.
— Emanuel (Mannie) Fabian (@manniefabian) March 1, 2026
The missile struck a residential area in the city.
Medics say they have taken 23 victims to hospitals, including two… pic.twitter.com/pMGVnImHaJ
13:39 - Irán új támadási hullámokat indított
Irán Forradalmi Gárdája szerint új támadási hullámot indítottak az „ellenség” ellen, miután izraeli és amerikai csapások megölték az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetőjét.
„Pillanatokkal ezelőtt nagyszabású támadást indítottak az ellenség ellen az „Őszinte Ígéret 4” hadművelet hetedik és nyolcadik hulláma keretében” – áll a helyi média által közzétett nyilatkozatban, amelyben a gárda nem nevezte meg a célpontokat.
13:26 - Különleges fegyvert vetetett be Izrael
Ma délelőtt Izrael támadást indított az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoksága ellen, amit egy különleges Ice breaker (jégtörő) rakétával kiviteleztek. Fegyver különlegesége, hogy nagyhatótáva ellenére – 300 km – repülőgépről is indítható. Ez azért előnyős mert úgy tudnak kritikus célpontokat pontosan eltalálni, hogy a repülőgépnek nem kell belépnie a veszélyes légtérbe.
Israel’s Air Force has used the Ice Breaker missiles in today’s strike on Tehran. The missile has an estimated range of around 300 km and is designed for standoff launches, allowing aircraft to strike targets without entering heavily defended airspace.
— Defence Index (@Defence_Index) March 1, 2026
Footage shows three Ice… pic.twitter.com/veUMWuzrHE
13:18 - Iráni rakéta csapódott be Bét Semesnél - 4 halott 20 sérült
Négy ember életét vesztette, több mint 20-an megsérültek, köztük egy kislány súlyosan, egy iráni rakétatámadás következtében Bét Semesben.
Magen David Adom says its medics are treating several injuries following an Iranian ballistic missile impact in Beit Shemesh.
— Emanuel (Mannie) Fabian (@manniefabian) March 1, 2026
Among the injuries is a girl in serious condition, MDA says. https://t.co/nCbhWohNYB pic.twitter.com/2NjiS5QR1k
12:56 - Izrael becslése szerint Irán körülbelül 2500 ballisztikus rakétával rendelkezik
A 2025. júniusi háború előtt az IDF közölte, hogy Irán jelentősen felgyorsította ballisztikus rakéták gyártásának ütemét, és két éven belül 3000-ről 8000-re növelte készleteit.
A júniusi háború során Irán több mint 500 rakétát lőtt ki Izraelre, a hadsereg pedig arról számolt be, hogy több száz rakétát megsemmisített a támadások során, és megakadályozta további 1500 rakéta gyártását azáltal, hogy a gyártási infrastruktúrát vette célba.
Irán ballisztikus rakétagyártási üteme az elmúlt hónapokban „emelkedő tendenciát” mutatott, és jelenleg körülbelül 2500 lövedékkel rendelkezik.
„Az Izrael Állam megsemmisítésére törekvő rezsim rakétabirtoklása egzisztenciális fenyegetést jelent” – állítja az IDF, hozzátéve, hogy „nem fogja engedni, hogy az iráni terrorrezsim helyreállítsa katonai képességeit, és továbbra is fellép minden, Izrael Állam polgárai ellen felmerülő fenyegetés felszámolása érdekében, bárhol és bármikor”.
12:37 - Irán támadásai számokban:
Ciprus: 2 rakéta
Omán: 3 drón
Bahrein: 45 rakéta, 9 drón
Irak: 7 rakéta- és dróntámadási hullám
Izrael: 200+ rakéta, 12+ drón
Jordánia: 13 rakéta, körülbelül 36 drón
Kuvait: több rakéta, 2+ drón
Katar: 66 rakéta
Szaúd-Arábia: 0–2+ rakéta vagy drón
Szíria: 1+ rakéta
Egyesült Arab Emírségek: 140 rakéta, 270 drón
Összesen: 465+ rakéta, 357+ drón
Iranian Strikes Update | 11 Countries Targeted | Tracked by @Schizointel
— Open Source Intel (@Osint613) March 1, 2026
Cyprus 🇨🇾
2 missiles
Oman 🇴🇲
3 drones
Bahrain 🇧🇭
45 missiles
9 drones
Iraq 🇮🇶
7 missile and drone volleys reported over Erbil
Dozens of drones, 9 intercepted
Israel 🇮🇱
200+ missiles
12+ drones…
12:28 - Ideiglenes új vezetőt kapott Irán
Sajtóhírek szerint Alireza Arafi ajatollahot nevezték ki ideiglenes legfelsőbb vezetőnek. Egy ideiglenes tanácsot állítottak fel, amelynek tagja lesz az elnök és az igazságszolgáltatás vezetője is, elnöke pedig a már említett ajatollah. Addig vezetik így az országot, amíg a Szakértők Gyűlése új legfelsőbb vezetőt nem tud választani.
Arafi rendkívül tanult ember, papi családba született, és hosszú évtizedeket töltött az iráni teológiai és bürokratikus intézményekben. Kinevezésekor az ország legbefolyásosabb pozíciói közül többet is birtokolt, hiszen tagja az Őrzők Tanácsának és a Szakértők Gyűlésének, valamint elnöke az Iráni Országos Iszlám Szemináriumnak, így fontos vallási vezetőnek is számít.
Hamenei bizalmasa volt, és korábbi pozícióiban ügyesen ötvözte a teológiát és az adminisztrációt. Tökéletes példája az állam és az egyház egybeolvadásának. Modernebb, de a keményvonalas irányt képviseli.
BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 1, 2026
Ayatollah Arafi has been appointed as the acting Supreme Leader of Iran, ISNA reports. pic.twitter.com/rwreQcSe03
12:19 - Most már nyitott az út egy másfajta Irán felé, mondja Kallas, az EU képviselője
Kaja Kallas, az Európai Unió külpolitikai vezetője szerint Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei halála „meghatározó pillanat Irán történelmében”.
„A jövő bizonytalan. De most megnyílt az út egy másik Irán felé, amelyben az emberek nagyobb szabadságot élvezhetnek” – nyilatkozta Kallas az X-en.
„Kapcsolatban állok partnereimmel, többek között azokkal a régióbeli országokkal, amelyek az iráni katonai akciók leginkább érintettek, hogy gyakorlati lépéseket találjunk a feszültség enyhítésére.”
12:05 - Mit is támadott Irán Cipruson?
Ciprus fontos az Egyesült Államok számára, hiszen négy hírszerző központjuk is van itt. Ebből három a brit katonai területeken található, egy pedig a sziget szívében, a Ciprusi Köztársaság területén. A támadások eredményeiről még nem tudunk semmit.
BREAKING: Iran launched two ballistic missiles against Cyprus, hosts a significant U.S. intelligence facilities as well as British troops.
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) March 1, 2026
Iran continues to expand this war... https://t.co/SHAeMs5saT pic.twitter.com/lexa8lmrop
11:48 - Putyin is megszólalt Hamenei halálával kapcsolatosan
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az iráni legfőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah és családtagjai meggyilkolása „cinikus” gyilkosság volt, amely megsértette az emberi erkölcs és a nemzetközi jog minden normáját.
„Kérem, fogadja őszinte részvétemet az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb vezetője, Szajed Ali Hamenei és családtagjai meggyilkolása miatt, amely cinikusan megsértette az emberi erkölcs és a nemzetközi jog minden normáját” – írja Putyin iráni kollégájának, Maszúd Pezeskiannak címzett levelében.
11:36 - A libanoni Hezbollah is beszállhat a háborúba
A libanoni terrorszervezet, a Hezbollah megfogadta, hogy szembeszáll az Egyesült Államokkal és Izraellel, amiért azok támadást indítottak a szervezet legfőbb támogatója, Irán ellen.
„Teljesítjük kötelességünket, és szembeszállunk az Egyesült Államok és Izrael agressziójával” – nyilatkozta Naim Qassem, a Hezbollah vezetője.
11:29 - Brit védelmi miniszter: Irán két rakétát lőtt ki Ciprus felé
„Meglehetősen biztosak vagyunk abban, hogy nem a mi bázisainkat célozták meg” – nyilatkozta John Healey a Sky Newsnak adott interjúban.
Ugyanakkor „ez egy nagyon is valós, növekvő fenyegetés példája” – tette hozzá.
Healey azt is elárulta, hogy 300 brit katona tartózkodott az iráni támadások közelében Bahreinben. „Néhányan közülük néhány száz méterre voltak a becsapódás helyétől” – mondta.
11:23 - IDF: 40 iráni parancsnok halt meg a kezdeti csapásokban
Az IDF szerint tegnap Iránban végrehajtott kezdeti csapásaiban 40 iráni katonai parancsnokot ölt meg, köztük Irán vezérkari főnökét, Abdolrahim Muszavit is.
Muszavi „Irán biztonsági apparátusának irányításáért volt felelős, és felügyelte a több száz ballisztikus rakéta kilövését Izrael területére, amelyek az akció során izraeli civileket öltek meg” – állítja a
10:56 - Irán biztonsági vezetője „eddig nem tapasztalt” csapásokat ígér
Irán biztonsági vezetője, Ali Larijani, még soha nem látott erővel ígér csapásokat az Egyesült Államok és Izrael ellen, miután azok támadást indítottak az Iszlám Köztársaság ellen, amelyben meghalt a legfőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah.
„TEGNAP IRÁN RAKÉTÁKAT LŐTT KI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKRA ÉS IZRAELRE, ÉS AZOK KÁROKAT OKOZTAK. MA OLYAN ERŐVEL CSAPJUNK LE RÁJUK, AMILYET MÉG SOHA NEM TAPASZTALTAK” – írja Laridzsani az X-en közzétett bejegyzésében.
10:44 - Netanjahu perzsa nyelven szólította fel az irániakat, hogy egyesüljenek és lázadjanak fel a rezsim ellen
Benjamin Netanjahu miniszterelnök X-en közzétett egy AI-videót, amelyben perzsa nyelven szólítja fel az iráni népet, hogy lázadjon fel a rezsim ellen, mondván: „A következő napokban több ezer célpontot fogunk megtámadni a terrorista rezsim területén. ”
Ugyanez az üzenet tegnap este egy héber nyelvű videóüzenetben is elhangzott.
در روزهای آینده ما به هزاران هدف رژیم تروریستی ضربه خواهیم زد.
— Benjamin Netanyahu - בנימין נתניהו (@netanyahu) March 1, 2026
ما شرایطو برای مردم شجاع ایران فراهم خواهیم کرد تا خود را از زنجیرهای استبداد رها کنن.
و به همین دلیل من دوباره خطاب به شما میگم:
ای شهروندان ایران این فرصت رو از دست ندهید.
این فرصتیست که فقط یه بار در هر نسل پیش… pic.twitter.com/JILOEzFjEx
„Megteremtjük a feltételeket ahhoz, hogy Irán bátor népe megszabaduljon a zsarnokság láncaitól” – mondja nekik perzsa nyelven, és sürgeti őket: „Ne hagyják elszaladni ezt a lehetőséget!”
„Ez egy olyan lehetőség, amely csak egyszer adódik meg minden generációnak” – mondja. „Ne üljenek tétlenül, mert hamarosan eljön a maguk ideje!”
10:38 - Iráni elnök: Hamenei meggyilkolása hadüzenet a muszlimok ellen
„Az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb politikai vezetőjének és a világszerte elismert síita vezetőnek a meggyilkolása... nyílt hadüzenetnek tekinthető a muszlimok, és különösen a síiták ellen, a világ minden táján” – nyilatkozta Maszúd Pezeskian az állami televízióban.
Hozzátette, hogy Hamenei meggyilkolásának megbosszulása az Iszlám Köztársaság joga és kötelessége.
„Az Iráni Iszlám Köztársaság törvényes kötelességének és jogának tekinti, hogy megbosszulja ezt a történelmi bűntényt elkövetőket és kitervelőket” – mondta Pezeskian.
10:21 - Az iráni rendőrség hírszerzési vezetője is meghalt az amerikai és izraeli támadásokban – jelentés
Irán rendőrségi hírszerzési vezetője, Golamreza Rezaian meghalt az Egyesült Államok és Izrael által az Iszlám Köztársaság ellen indított támadások során – jelentették a helyi médiák.
10:04 - Újabb videót tettek közzé az iráni elnöki rezidencia bombázásáról
Powerful footage of the destruction of an Iranian regime headquarters just minutes ago. pic.twitter.com/o8zxYiAENf
— Amit Segal (@AmitSegal) March 1, 2026
09:41 - Olajszállító hajót támadtak meg Omán partjainál
Omán tengeri biztonsági központja szerint a Palau zászlaja alatt közlekedő Skylight olajszállító hajót Omán Muszandam partjaitól körülbelül öt tengeri mérföldre támadták meg.
Négy ember megsérült, a 20 fős legénységet teljes egészében evakuálták.
The Palau-flagged SKYLIGHT oil tanker that was attacked in the Strait of Hormuz is now sinking, according to Iranian State TV. All 20 crew members have been evacuated. pic.twitter.com/vaUl7diXJb
— Ariel Oseran أريئل أوسيران (@ariel_oseran) March 1, 2026
09:26 - Az izraeli légierő kiterjedt légitámadásokat hajt végre Teheránban
Az izraeli légierő kiterjedt légitámadásokat hajt végre „az iráni terrorrezsim célpontjai ellen Teherán szívében” – közölte a hadsereg.
Multiple explosions across Tehran pic.twitter.com/vzxKmcPowl
— Amit Segal (@AmitSegal) March 1, 2026
A hadsereg szerint az izraeli légierő az elmúlt napokban kiterjedt támadásokat hajtott végre „a légi fölény megteremtése és Teherán felé vezető út megnyitása érdekében”.
Mindeközben újabb hatalmas iráni támadás indult izraeli városok ellen. Légvédelmi szirénák szólnak Izrael középső és északi részén.
09:18 - Nyolcan meghaltak az iránpárti tüntetésen Karacsiban
Legalább nyolc ember halt meg az iráni-barát tüntetésen az Egyesült Államok konzulátusánál a pakisztáni nagyvárosban, Karacsiban, közli az AFP-vel a mentőszolgálat szóvivője.
„Legalább nyolc holttestet szállítottunk Karacsi állami kórházaiba, míg 20 másik ember megsérült a konzulátusnál történt incidens során” – mondta Muhammad Amin, az Edhi Alapítvány mentőszolgálatának szóvivője, hozzátéve, hogy a legtöbbjük lőtt sebeket szenvedett.
Több száz Irán-párti tüntető próbált megrohamozni a konzulátust az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadását követően.
09:04 - Szijjártó: iráni támadás érte Dubaj, Abu-Dzabi, Doha és Manama reptereit is
A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, Irán az éjszakai órákban folytatta a támadásokat a környező arab országok ellen.
Csak az Egyesült Arab Emirátusokra 137 rakétát és 209 drónt lőttek ki.
Több támadás is érte Dubaj repülőterét, egyben a magyarországi forgalmat bonyolító terminált is. Támadták az abu-dzabi, a dohai (Katar) és a manamai (Bahrein) repülőtereket is.
Az aktív rakétázás miatt a légterek zárva vannak, a világ légiforgalmát meghatározó nagy társaságok, a Qatar és az Emirates sem repülnek, utasaikat folyamatosan helyezik el különböző szálláshelyeken. Abu Dhabi turisztikai hivatala közölte, hogy átvállalják az ott ragadó turisták költségeit.
A térség magyar nagykövetségein folyamatos a munkavégzés, a call center emelt létszámmal működik, a térségben tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma tegnap reggelről estére 1893-ról 4144-re nőtt.
08:59 - Ománt is támadás alá vette Irán
Omán Duqm kereskedelmi kikötőjét két drón támadta meg, egy külföldi munkás megsérült – közli az állami hírügynökség.
Egy másik drón törmelékei egy üzemanyagtartályok közelében lévő területre hullottak, de nem történt személyi sérülés és anyagi kár sem – teszi hozzá.
Az ománi amerikai nagykövetség arra kérte alkalmazottait és állampolgárait, hogy ma maradjanak otthon, hivatkozva a fővároson, Muscaton kívüli, meg nem nevezett „tevékenységre”, miközben Irán második napja folytatja a megtorló csapásokat a Perzsa-öbölben.
08:47 - Karacsiban is százak rohamozták meg az amerikai konzulátust
Több száz iráni-párti tüntető próbálta megrohamozni az Egyesült Államok konzulátusát Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban, egy AFP újságíró szerint.
🇵🇰🇺🇸 Latest footage from the protests outside the U.S. Consulate in Karachi, where several protesters have been reportedly killed.
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) March 1, 2026
Police are using tear gas to break up the crowds.pic.twitter.com/WMlmORPYqM https://t.co/R1k8zMpyds
Egy fiatalokból álló tömeg átmászott a főkapun, bejutott a konzulátus épületének felhajtójára, és betört néhány ablakot.
A rendőrség könnygázt lőtt a tüntetőkre, akik szétszéledtek.
08:34 - Meghalt az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Abdolrahim Muszavi
Az iráni televízió szerint az ország fegyveres erők vezérkari főnöke, Abdolrahim Muszavi meghalt az Irán ellen indított támadásokban.
Muszavi az a mintegy 30 iráni rezsim vezető és katonai parancsnok között volt, akik a tegnapi amerikai-izraeli közös támadások célpontjai voltak.
08:13 - Tiltakozók megpróbálták megrohamozni az amerikai nagykövetséget befogadó bagdadi övezetet
Az AFP újságírója szerint több száz iraki megpróbálta megrohamozni Bagdad erődített Zöld Övezetét, ahol az amerikai nagykövetség található, miután Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei meghalt.
„Kísérleteiket eddig megakadályozták, de továbbra is próbálkoznak” – közölte az AFP-vel egy biztonsági forrás.
Clashes in Baghdad: pro-Iranian protesters attempted to storm the U.S. embassy, and tear gas was used against them.
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 1, 2026
The demonstrators were protesting U.S. and Israeli strikes on Iran. People tried to break into the diplomatic zone, where the American embassy is located. Security… pic.twitter.com/KzNlr57pqa
Az AFP újságírója szerint a tüntetők, akik közül néhányan iránipárti fegyveres csoportok zászlóit lobogtatták, kövekkel dobálták a biztonsági erőket, akik könnygázzal válaszoltak.
A helyi média más iraki déli tartományokban is tüntetésekről számol be.
08:01 - Irán megosztására irányuló kísérletekre figyelmeztet a perzsa belbizonsági vezető
Irán belbiztonsági vezetője, Ali Laridzsani figyelmeztet az Irán megosztására irányuló kísérletekre, miután az amerikai és izraeli támadásokban meghalt a legfőbb vezető, Hamenei ajatollah
„Azoknak a csoportoknak, amelyek Irán megosztására törekednek, tudniuk kell, hogy ezt nem fogjuk tolerálni” – mondta Larijani, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője egy állami televízióban sugárzott interjúban, amelyben az irániakat az egységre szólította fel.
07:45 - Irán: minden forgatókönyvre felkészültünk
Irán felkészült „minden forgatókönyvre”, beleértve a további lépéseket is, miután az amerikai és izraeli támadások következtében elhunyt a legfőbb vezető, ajatollah Ali Khamenei – jelentette ki a parlament elnöke.
„Felkészültünk ezekre a pillanatokra, és minden forgatókönyvet figyelembe vettünk” – mondja Mohammad Bagher Ghalibaf az állami televízióban sugárzott videóban, hozzátéve, hogy Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu miniszterelnök
07:32 - Trump azzal fenyegetőzik, hogy „még soha nem látott” erővel csap le Iránra, ha a támadások eszkalálódnak
„Irán most jelentette be, hogy ma nagyon keményen fog visszavágni, keményebben, mint valaha. Jobb, ha nem teszik, mert ha mégis, eddig soha nem látott erővel fogunk lesújtani rájuk!” – írja Trump a Truth Socialon.
06:17 - „Igazságot szolgáltattak” - így ünnepelte Hamenei likvidálását az izraeli védelmi miniszter
„A zsarnok Hamenei az Ordító Oroszlám hadművelet nyitó támadásában meghalt, az iráni terrorrezsim fellegvárában tartózkodó más magas rangú személyiségekkel együtt” – áll Katz nyilatkozatában.
„Aki Izrael megsemmisítésén dolgozott, azt megsemmisítették.
Igazságot szolgáltattak, és a gonosz tengelye súlyos csapást szenvedett” – mondja.
05:57 - Több hangos robbanás is hallatszott Dohában is
Tanúk szerint második napja hallatszanak hangos robbanások a katari fővárosban, Dohában, miközben Irán megtorló csapásokat indít a szomszédos öbölmenti államok ellen.
05:36 - Második napja hallatszanak hangos robbanások Dubajban
Tanúk szerint második napja hallatszanak hangos robbanások a dubaji térségben, miközben Irán megtorló csapásokat indít a szomszédos öbölmenti államok ellen.
Dubai International Airport was hit as a result of the Iranian attack. pic.twitter.com/iwfAp1pbtH
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 1, 2026
Irán kijelentette, hogy a régióban található amerikai támaszpontokat veszi célba. Egy sor más civil célpontot is megsemmisített.
05:14 - Robbanások, füst az amerikai koalíciós csapatokat befogadó iraki repülőtér közelében
Erbil repülőtér közelében, amely az iraki autonóm Kurdisztán régióban az amerikai vezetésű koalíciós csapatokat fogadja, hangos robbanások hallatszanak.
Az AFP újságírója arról számolt be, hogy sűrű fekete füst emelkedik a repülőtér területéről.
Tegnap az amerikai vezetésű koalíciós erők több rakétát és robbanóanyaggal megrakott drónokat lőttek le Erbil felett.
04:47 - Irán megerősítette Mohammad Pakpúr tábornok és Ali Samhani biztonsági vezető halálát
Irán igazságszolgáltatása megerősítette, hogy az amerikai és izraeli támadásokban meghalt az Iszlám Forradalmi Gárda vezetőja és egy másik magas rangú biztonsági tanácsadó.
A Gárda parancsnoka, Mohammad Pakpúr tábornok és Ali Samhani, a nemzetvédelmi tanács vezetője „mártírhalált haltak” a tegnapi támadásokban – jelentette az iráni igazságszolgáltatás Mizan online hírportálja.
04:29 - Irán ideiglenes tanácsot hozott létre az ország irányítására
Tagjai Irán jelenlegi elnöke, az ország igazságszolgáltatásának vezetője és az Irán Legfelsőbb Tanácsadó Testülete által kiválasztott egy tagja a Gárda Tanácsnak, amely a legfőbb vezető tanácsadója és a parlamenttel felmerülő vitás kérdéseket rendezi.
Irán reformista elnöke, Maszúd Pezeskian és a keményvonalas igazságszolgáltatás vezetője, Golamhosszein Mohszeni Edzsei is tagjai a tanácsnak.
Az iráni törvények szerint a szakértői tanácsnak „a lehető leghamarabb” új legfőbb vezetőt kell választania.
04:02 - Bosszút esküdött a Forradalmi Gárda
Irán Iszlám Forradalmi Gárda Hadteste megesküdött, hogy megbünteti Ali Hamenei legfőbb vezető „gyilkosait”, miután az állami televízió megerősítette halálát, és ígéretet tett arra, hogy „a történelem leghevesebb támadó műveletét” indítja az amerikai támaszpontok és Izrael ellen.
„Az iráni nemzet bosszúja, amely súlyos, döntő büntetést ró az umma imámjának gyilkosaira, nem fogja őket elengedni” – áll az IRGC nyilatkozatában.
„Az Iszlám Forradalmi Gárda, az Iráni Iszlám Köztársaság fegyveres erői és az úgynevezett hatalmas népi Basidzs erők hatalmas erővel folytatják vezetőjük útját, megvédve örökségét, szilárdan ellenállva a belső és külső összeesküvéseknek, és az iszlám hazát megtámadóknak úgynevezett tanulságos büntetést mérve rájuk” – áll a közleményben.
03:46 - 40 napos gyászt hirdettek Iránban Hamenei halála után
Az iráni állami televízió szerint Ayatollah Ali Hamenei a teheráni belvárosban található rezidenciáján tartózkodott, amikor az izraeli támadás megkezdődött. 40 napos nemzeti gyászidőszakot jelentettek be.
Mindeközben újabb robbanásokról számoltak be a teheráni újságírók.
03:31 - Izrael ballisztikus rakátaállásokat és légvédelmi rendszereket bombázott Iránban
Az IDF szerint a légierő továbbra is támadásokat hajt végre Irán nyugati és középső részén, miután legutóbb mintegy 30 célpontot támadtak meg.
A hadsereg szerint a több tucat izraeli harci repülőgép által végrehajtott támadások célja Irán ballisztikus rakétáinak és légvédelmi rendszereinek megsemmisítése volt.
03:00 - Egy nő meghalt, 27-en pedig megsérültek miután egy iráni rakéta egy tel-avivi lakóházba csapódott
Egy nő meghalt és több tucatnyian megsérültek, amikor szombat éjjel egy iráni rakéta csapódott be egy tel-avivi lakóházba.
A 40 év körüli áldozatot kritikus állapotban találták meg, miután egy ballisztikus rakéta csapódott be lakóházába, súlyos károkat okozva az épületben és környékén. A mentősök a kórházba szállítás közben halottnak nyilvánították a nőt.
MDA Paramedic reports from the scene of a missile strike in central Israel pic.twitter.com/vC2gK1Lhua
— Magen David Adom (@Mdais) February 28, 2026
27 másik ember megsérült, közülük ketten közepesen súlyos, 25-en pedig könnyű sérüléseket szenvedtek a támadásban.
A Magen David Adom és a United Hatzalah mentősök három különböző kórházba szállították őket a környéken.
Az épületből kimentettek között volt egy két hónapos csecsemő és az ő idősebb testvére. Szüleiket nem sokkal utánuk evakuálták a komplexumból. A Channel 12 szerint a támadásban megsérültek közül heten gyermekek voltak.
Az éjszaka során folytatódtak az izraeli légicsapások Irán ballisztikus rakéta-, és légvédelmi állásai ellen.