A geopolitikai status quo a Közel-Keleten az elmúlt negyvennyolc órában visszafordíthatatlanul megváltozott. Mint arról beszámoltunk, szombaton az Egyesült Államok és Izrael közös, példátlan erejű támadást indított Irán ellen. A stratégiai offenzíva deklarált célpontjai között nukleáris létesítmények, ballisztikus rakétabázisok és parancsnoki központok szerepelnek.

Az elmúlt hetekben Trump elnök többször is figyelmeztette az iráni vezetést, hogy ha nem adják fel a katonai célú atomprogramjukat, akkor más eszközökkel éri el annak felszámolását. Az amerikai elnök szombati hadüzenetében részletesen felsorolta, hogy az elmúlt 47 évben Irán milyen véres terrortámadásokat hajtott végre amerikai és más célpontok ellen, valamint milyen brutális mészárlást követett el saját lakossága ellen. Trump videóüzenete magyar szinkronnal meghallgatható itt a csatornánkon, link a leírásban található.

Az eddigi légicsapások legfontosabb fejleménye egyértelműen Ali Hamenei ajatollah likvidálása. Irán legfelsőbb vezetőjét akkor ölték meg, amikor legszűkebb belső körével találkozott. A rendelkezésre álló jelentések szerint a támadásban mintegy negyven magas rangú iráni tisztviselő is életét vesztette, ami a teheráni rezsim politikai és vallási vezetésének szisztematikus lefejezését jelenti. Hameini haláláról Donald Trump azt mondta, hogy történelem egyik leggonoszabb emberétől sikerült megszabadítani Iránt.

A katonai műveletek első fázisban a légicsapások Teheránban, Iszfahánban, Qomban, Karajban és Kermanszáhban összpontosultak. A katonai elemzések szerint Izrael történelmének legnagyobb és legkomplexebb légicsapását hajtotta végre az iráni légtérben. A műveletben kétszáz vadászgép vett részt, és nagyságrendileg ötszáz stratégiai célpontot támadtak meg

Donald Trump a hadműveletek céljának nyíltan a rezsimváltást jelölte meg, hangsúlyozva, hogy ez a legnagyobb lehetőség az irániaknak országuk visszaszerzésére. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök óvatosabban fogalmazott, szerinte a cél a terrorista rezsim létfenyegetésének eltávolítása, amellyel feltételeket teremtenek a bátor irániaknak sorsuk kezébe vételére. Jiszrael Katz izraeli védelmi miniszter a műveletet a jövőbeli fenyegetések elleni megelőző csapásként definiálta.

Mint várható volt, a kezdeti sokkhatás után Irán elindította a válaszcsapás sorozatot, amelyről szintén azt ígérte, hogy soha látott erősségű lesz. A megtorlás első hullámát Forradalmi Gárda indította el, ballisztikus rakétákat és támadó drónokat indított Izraelre, valamint az amerikai erők által használt bázisokra Jordániában, Kuvaitban, Bahreinben, Katarban, Irakban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben. A válaszcsapások következtében eddig egy civil életét vesztette Izraelben, négyen pedig Szíriában haltak meg.

A konfliktus második napján mindkét oldalon fokozódtak a támadások, újabb izraeli és amerikai hullámok indultak nyugati és középső iráni célpontokra. Irán teljes légtere zárva van, és a vezetés negyven napos nemzeti gyászt hirdetett. Az amerikai erők a Közel-Kelet több bázisáról felszálló gépekkel és haditengerészeti platformokkal hajtják végre a bevetéseket, amelyek parancsnoki-irányítási központokat, légvédelmi rendszereket és rakétaindító telepeket céloznak. Elemzők szerint a hadművelet jelenlegi ún. degradációs fázisa az iráni ballisztikus rakéta- és drónképességek, a haditengerészeti kapacitások, valamint a Forradalmi Gárda biztonsági apparátusának tartós gyengítésére irányul. Kiemelt figyelmet kapnak a Bushehr térségében található katonai létesítmények, illetve azon infrastruktúrák, amelyek a Hormuzi-szoros esetleges lezárásához kapcsolódhatnak. Ezzel párhuzamosan Irán is folytatja a rakéta- és dróntámadásokat, így a háború már az egész Közel-Keletre kiterjedt.

A Perzsa-öböl arab államai elítélték az iráni rakétacsapásokat, és a nemzetközi jog alapján szuverenitásuk megsértésének minősítették azokat, miközben gyors katonai-védelmi és légiközlekedési óvintézkedéseket vezettek be. Szaúd-Arábia áruló agressziónak nevezte az iráni támadást. Rijád ezen felül teljes katonai és logisztikai támogatást ígért a támadásban érintett arab államoknak. Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait hivatalos közleményekben jelezték, fenntartják a jogot a válaszra a nemzetközi jog keretei között, bár az eszkaláció leállítását is sürgették. Bahrein és más arab államok a régió biztonságát veszélyeztető, elfogadhatatlan eszkalációnak minősítették a konfliktust, és az ENSZ Biztonsági Tanácsában is elítélő nyilatkozatot készítenek elő.

Az Öböl-menti arab államok éles reakciói mögött az húzódik meg, hogy számukra a gazdasági stabilitás és a kereskedelmi útvonalak biztonsága a legfőbb érdek, amelyet Teherán lépései most közvetlenül fenyegetnek. Aktiválták a katonai védelmi rendszereket, és Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, valamint Bahrein légvédelmi rendszerei több iráni ballisztikus rakétát és drónt elfogtak. Ennek ellenére a lehulló roncsok és a közvetlen becsapódások súlyos károkat okoztak. Az iráni rakéták és drónok több amerikai katonai létesítményt értek el az Öböl mentén, köztük az Egyesült Államok 5. flottájának bahreini főhadiszállását is, ahol a dróntámadás jelentős anyagi kárt okozott a nemzetközi repülőtéren.

Regionális jelentések szerint célpont volt az al-Udeid légibázis Katarban, az al-Dhafra légibázis az Emírségekben, valamint több kuvaiti légi támaszpont. Az Egyesült Arab Emírségekben, Abu-Dzabiban egy rakétatámadáshoz kapcsolódó incidens során a Zayed nemzetközi repülőtér környezetében egy civil meghalt, többen megsérültek. Dubajban a nemzetközi repülőtér egyik terminálja kisebb károkat szenvedett, négy dolgozó megsebesült, a Jebel Ali kikötőben tűz ütött ki, a Palm Jumeirah luxusövezetben pedig robbanást észleltek.

A polgári infrastruktúra sérülékenysége azonnali gazdasági lépéseket kényszerített ki. Számos ország, köztük Katar és az Egyesült Arab Emírségek, részben vagy teljesen lezárta légterét, ami a világ legforgalmasabb légiközlekedési útvonalai közé tartozó dubaji és dohai csomópontok jelentős forgalomkieséséhez vezetett. A legtöbb nagy légitársaság felfüggesztette vagy elterelte járatait. A diplomáciai reakciókból most úgy tűnik, hogy a legtöbb öbölbeli állam szerint Irán most az egész arab térség ellen fordult, még olyan országok ellen is, mint Katar, amely hagyományosan támogatta a teheráni rezsimet és terrorhálózatait, köztük a Hamászt és a Hezbollahot.

A nukleáris és ballisztikus rakéta bázisok elleni támadásokon túl a hadművelet legösszetettebb dimenziója az iráni rezsim belső kohéziójának tesztelése. A geopolitikai szakértők megosztottak a teheráni vezetés bukásának valószínűségét illetően, mivel a fejlemények egyszerre kínálnak logikus érveket a gyors összeomlás és a tekintélyuralmi rendszer állóképessége mellett. A legfelsőbb vezető, Ali Khamenei halála egzisztenciális sokkot és mély elitvákuumot teremtett a hatalmi struktúrában. Az államot évtizedek óta közvetlenül meghatározó ajatollah utódlása már a háború előtt érzékeny kérdésnek számított, miközben a rendszert régóta súlyos belső válságok emésztik. A legitimációs válság, a gazdasági összeomlás, a hiperinfláció, és a tömeges munkanélküliség miatt törtek legutóbb is az országos tüntetések, amelyet a rezsim brutális módot tudott csak elfojtani

Donald Trump elnök szerint is több forgatókönyvvel számolnak, amelyek alapján a háború 2-3 nap alatt véget érhet, vagy akár hosszú időre is elnyúlhat. A gyors bukás forgatókönyvét valószínűsíti az, hogy az amerikai-izraeli csapások és az iráni katonai kudarc katalizátorként működhet, és megnyílhat az út egy új, rendszerszintű lázadás előtt.

Ezzel az optimista forgatókönyvvel szemben más elemzők azzal érvelnek, hogy a Forradalmi Gárda és a biztonsági apparátus minden társadalmi és gazdasági szférát átsző, erős kézzel irányítja az ország kritikus infrastruktúráját és feketegazdaságát. A szkeptikusok szerint a külső támadás nem demokratikus átmenetet, hanem egy keményvonalas, militarizált, az eddigi vallási elnyomásnál is brutálisabb, katonai diktatúrához vezethet.

Több nyugati kutatóintézet arra is figyelmeztet, hogy az erőszakos, kontrollálatlan rezsimváltás könnyen Irak vagy Líbia típusú káoszt idézhet elő a régióban. Kérdés, milyen gyorsan sikerül a Bölcsek Tanácsa elnevezésű testületnek utódot találni Hamenei helyére. Az ajatollah állítólag Ali Laridzsánit jelölte meg utódjául, aki magas rangú papi családból származik, miközben katonai tapasztalatokkal is rendelkezik, a Forradalmi Gárda egyik legfőbb parancsnokaként. Kiemelt kockázatot jelentenek az etnikai és regionális törésvonalak is Iránban. Egy hirtelen összeomlás fegyveres szeparatizmust eredményezhet a kurd, beludzs, arab és azeri térségekben, ami a szíriaihoz hasonló területi széttöredezéssel, és újabb menekülthullámmal fenyeget.

A jelenlegi katonai és diplomáciai folyamatok alapján több, jól elkülöníthető forgatókönyv vázolható fel a konfliktus kimenetelére. A legvalószínűbb irány a rövid távú eszkaláció, ami magában foglalja Irán további ballisztikus rakéta és drón támadásait az amerikai bázisok, Izrael és a Perzsa-öbölbeli szövetségesek ellen. Irán stratégiai válaszként megkísérelheti a Hormuzi-szoros lezárását, hogy megzavarja a globális olajszállításokat és gazdasági nyomást gyakoroljon a nyugati világra.  Ezzel párhuzamosan Washington és Jeruzsálem tovább folytatja a degradációs fázist, kiterjesztve a légicsapásokat a nukleáris, rakéta- és a Forradalmi Gárda (IRCG) célpontokra.

Mint említettük, ennél radikálisabb kimenetel a rezsim tényleges összeomlása. Ha belső tiltakozások törnek ki Hamenei halála nyomán, és az IRGC katonai uralma nem képes konszolidálni a hatalmat, az ország etnikai törésvonalak mentén polgárháborúba süllyedhet, tömeges öldökléssel kísérve, amelyből nehezen képzelhető el a Trump elnök által remélt demokratikus átmenet.

A regionális stabilitást leginkább a konfliktus földrajzi szétterjedése fenyegeti. Ha Teherán terror-szövetségesei, mint a libanoni Hezbollah, a jemeni húszik és az iraki milíciák beszállnak a háborúba, az egy kiterjedt regionális háborút eredményezhet az Öböl-országok bevonásával. Ebben az elhúzódó hatalmi harcban Oroszország és Kína korlátozott katonai támogatást nyújthat Teheránnak a teljes összeomlás elkerülése érdekében. A háború tartós elhúzódása drasztikus olajár-robbanást és globális gazdasági sokkot idézne elő.

Létezik egy deeszkalációs forgatókönyv is, amely egy korlátozott, rendkívül intenzív csapáscsere utáni fegyverszünettel számol. Ebben a modellben Irán nukleáris és rakétaprogramja jelentősen meggyengül, a proxy-hálózatok támogatása csökken, ami végső soron új tárgyalásokat kényszerít ki egy átfogó megállapodásról. Az elemzők szerint a katonai tévedések kockázata – például nagyszámú amerikai áldozat esetén – jelenleg rendkívül magas, ami bármelyik pillanatban kontrollálatlan, teljes háborúhoz vezethet.