A bécsi főpolgármester méltatásában azt mondta, hogy Karl Pfeifer

„szeizmográf az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen. Kortárs tanúként, különösen az iskolákban tartott előadásaival a fiatalokat közérthető módon közelebb vitte a náci rezsim atrocitásainak megértéséhez és hozzájárult a demokráciánk fenntartásához és továbbfejlesztéséhez szükséges civil bátorság erősítéséhez.”

Karl Pfeifer – akit idehaza mindenki csak Pfeifer Karcsiként emleget – 93 évesen változatlanul aktív, utazik és ír, mint mindig. A magyarországi demokratikus ellenzék bécsi hangja volt a hetvenes-nyolcvanas években, de Budapesttel már tízéves kora óta szoros kapcsolatban áll: szülei az Anschluss elől menekülve 1938-ban érkeztek Magyarországra. Hosszú ideig Izraelben élt, majd visszatért Ausztriába, és itt lett újságíró.

Karl Pfeifer rendszeresen írt osztrák, brit, amerikai és magyar lapokba is, és a Hetek megalapítása óta évtizedeken át tudósította Bécsből lapunkat.

Egy interjúban arra a kérdésre, mi ösztönzi arra, hogy jóval a nyugdíjkorhatár felett is lankadatlanul írjon és küzdjön, így válaszolt:

„Bevallom, élvezem az újságírást. Először is konstruktívan kiélhetem az egészséges agressziómat. Nekem például gyűlöletes a rasszizmus vagy a fasizmus, de nem megyek oda egy nyilas suhanchoz, hogy behúzzak neki kettőt, inkább megírom. Egyszer láttam a Keleti pályaudvarnál teljes ünnepi díszben egy magyar fasisztát, csizmával, árpádsávos zászlóval, mindennel. Odamentem hozzá, és megkérdeztem németül, hogy lefényképezhetem-e. Kérdezte, honnan jövök. Mondtam, hogy Ausztriából. »Sehr gut - mondta széles mosollyal. - Rendben, fényképezzen.«

Aztán írtam a kép mellé egy rövid cikket, pedig a legszívesebben felpofoztam volna. Ezek a nemzeti szamarak, hadd hívjam őket így, pontosabban fogalmazva nemzetieskedő szamarak tulajdonképpen saját országuknak, társadalmuknak okozzák a legnagyobb bajt.

Lehet, hogy ezek miatt az újkori árpádsávos heccelődések miatt éppen most dönti el valahol egy egyetemet végzett fiatal, aki mellesleg nem is kell hogy zsidó legyen, hogy nem akar ebben az országban élni, mert Angliában vagy Amerikában sokkal jobb fizetés mellett, nyugodtabb körülmények között lehet boldog. A normális pedig az lenne, hogy mindenki ott éljen, ahol otthon van, akár magyar vagy német, akár osztrák vagy izraeli legyen is. Ezért írok.”

Szerkesztőségünk nevében gratulálunk és további jó egészséget kívánunk!