Óriási összeget adományoztak autótulajdonosok a Mentőszolgálatnak
A Groupama Biztosító projektjéhez rengeteg ügyfele csatlakozott
Óriási összeget adományoztak autótulajdonosok a Mentőszolgálatnak

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

2021. 03. 30.
Jelentős, 380 millió forintos adománnyal támogatja az Országos Mentőszolgálatot a Groupama Biztosító az ügyfeleivel összefogásban. Az adományt jelképesen kedden adták át.

A koronavírus járvány kevés pozitív hatásának egyike volt, hogy az emberek tavaly kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak.

Erre reagált tavaly év végén a biztosító, amikor több mint 700 millió forintot ajánlott fel mintegy 250 ezer, egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfele számára.

Az ügyfelek dönthettek arról, hogy kérik-e az arányosan egy havi díjuknak megfelelő összeg visszautalását a számlájukra vagy annak beszámítását a biztosítási díjukba, de felajánlhatták a pénzt jótékony célra is, mégpedig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkájának segítésére.

Így a 700 millió forintból 380 millió forint a mentőszolgálat munkáját segíti a jövőben.

A közleményben kiemelik, hogy a kedvezményezett kiválasztásával a biztosító is szerette volna kifejezni elismerését az Országos Mentőszolgálat munkatársai számára. Egyúttal ügyfeleinek is lehetővé szerette volna tenni, hogy adakozássukkal megköszönhessék a frontvonalban dolgozó mentősök helytállását.

A Hetek korábbi lapszámában nagyinterjút készítettünk Csató Gáborral, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával. A cikket előfizetést követően ezen a linken olvashatja.

Erőt ad az emberektől áradó köszönet és elismerés

A közleményben Csató Gábort, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját idézik, aki elmondta: az emberektől felénk áradó köszönet és elismerés erőt ad ebben a nehéz időszakban.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója elmondta: az összefogás eredményeként jelentős adományt adhatnak a mentőszolgálat munkatársainak, "akiknek mindannyian elismeréssel és köszönettel tartozunk".

Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, amely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül a járvány elleni küzdelemben

- tartalmazza a közlemény.

A motorosok, teherautósok és a friss jogsisok is kiemelten adakozóak

Az ügyfelek 56 százalékának esetében a mentők munkáját segíti az egyhavi díjnak megfelelő összeg, de a biztosítótársaság azt is megvizsgálta, hogy vannak-e olyan csoportok, ahol ennél nagyobb arányban választottak jótékony célt.

Az adatok alapján elmondható, hogy a motorosok adakozóak: több mint 90 százalékuk a mentőknek adományozta a nekik járó összeget, de a teherautósoknál is magas, 74 százalék ez az arány. Érdekes adat, hogy

a piros színű autók tulajdonosai is átlag felett jótékonykodtak: 70 százalékuk adakozott a mentők javára.

A friss jogosítvánnyal rendelkezők 79 százaléka támogatta az OMSZ munkáját, továbbá a biztosító legrégebbi, 15-20 éve lojális ügyfeleinek is 80 százaléka ajánlotta fel az összeget a mentőknek.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!