Okoz-e szívizomgyulladást a Pfizer? - megszólalt a cég társalapítója
Ugur Sahin beszélt az emlékeztető oltások szükségességéről is
Okoz-e szívizomgyulladást a Pfizer? - megszólalt a cég társalapítója

Forrás: Youtube/DW News

2021. 04. 28.
Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina - jelentette ki a német cég vezérigazgatója szerdán.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és "nem aggódnak", arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy

vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, "vuhani" változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették - mondta.

Okoz-e szívizomgyulladást?

Az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezik szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be.

Ugur Sahin Németországban dolgozó külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az "irigység kultúrájának" kialakulásához vezethet, ha túl korán és "diszkriminatív" módon - az oltással nem rendelkezőket az oltással rendelkezőktől hátrányosan megkülönböztetve - lazítják a járványügyi korlátozásokat.

Európában majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya

- mondta.

Hozzátette, hogy Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást.  

Kiállt Brüsszel mellett a társalapító

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy "nem fair" az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt.

 

A brüsszeli testület "nagyon jó munkát végez", és történelmi jelentőségű, hogy sikerült az összes tagországnak egyszerre biztosítani oltóanyagot. Erre a méltányos megoldásra "büszke lehet Európa", és büszke lehet arra is, hogy az oltóanyag-export révén a világ más térségeiben is segíti a járvány megfékezéséért folytatott küzdelmet - fejtette ki Ugur Sahin.

Arról is szólt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között,

később pedig valószínűleg egy emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!