Ókovács Szilveszter perre megy: „Nem leköszöntem, eltávolítottak.”

Ókovács Szilveszter perre megy: „Nem leköszöntem, eltávolítottak.”

forrás: ATV Magyarország / YouTube

Az Operaház azonnali hatállyal felmentett főigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pontról pontra visszautasította a minisztérium vádjait, és közölte, jogi útra tereli a kirúgását.

Azonnali hatállyal mentették fel a Magyar Állami Operaház éléről Ókovács Szilvesztert, aki az ATV stúdiójában tisztázta a helyzetét. „Talán a leköszönő nem a megfelelő. Eltávolított” – fogalmazott a műsorban.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

A volt igazgató elmondta, hogy múlt pénteken hivatali idő után kapott egy e-mailt a minisztériumból, a döntést pedig hétfőn közölték vele. Ókovács sérelmezte, hogy a nyár óta zajló, mintegy 200 000 oldalas átvilágítás során hiába próbált személyesen vagy írásban egyeztetni a tárcával, a miniszter és Nagy Ervin államtitkár sem fogadta őt.

A minisztériumi átvilágítás megállapításai szerint – amelyeket Nagy Ervin államtitkár közösségi posztjából ismerhetett meg a nyilvánosság – a vezetés jóváhagyás nélküli prémiumokat osztott, valamint hibák voltak a költségelszámolásokban. Ókovács szerint azonban a vádak nyelvezete és tartalma sem állja meg a helyét: „Tehát amiről szó van, azok nem prémiumok, hanem azok célfeladatok. Az teljesen más. Tehát a terminológia használata is hibás”.

Kifejtette, hogy a 2023 óta betöltetlen főzeneigazgatói poszt teendőit hét arra alkalmas kolléga között osztotta szét célfeladatként, miután Rajna Martin első karmester nem vállalta a főzeneigazgatói pozíciót. A feladatok elvégzését az intézmény második számú vezetője igazolta a munkatársaknak.

Majd arra is kitért, hogy fizetése csak az utolsó egy évben érte el a bruttó 4,4 millió forintot, korábban ennek a 60%-át kereste. Azon döntése kapcsán amellyel egy 8 hónapos időszakban havi bruttó 460 ezer forintért írt exkluzív Facebook-posztokat az intézménynek, azt mondta, 15 év alatt semmilyen rendezésért vagy fordításért nem vett fel jogdíjat, a közösségi médiás tartalmak írásához pedig neki volt meg a leginkább a szakértelme.

„Én egész életemben nem kerestem többet, mint a diákhitelközpont vezérigazgatója és az utolsó egy évben kerestem ennyit, és a mi színházunk tízszer akkora, mint a többi színház”

– emelte ki.

Ókovács határozottan kijelentette, hogy nem fogadja el a felmentést: „Mindenképpen perre megyek természetesen.” Emlékeztetett, hogy 2005-ben a szocialisták alatt csendben távozott, de a mostani egy teljesen más szituáció.

A műsorban egy személyes szálat is megosztott: felolvasta azt az SMS-t, amelyet Magyar Péternek küldött az idei október 23-i ünnepi műsor szovjet szerzőinek lecserélése érdekében, ami végül meg is történt. Később pedig – állítása szerint – Magyar Péter személyesen kérte meg a feleségét, hogy Ókovács még egyszer ellenőrizze a műsort, nehogy hiba maradjon benne.
 

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!