Nem hajlandó lemondani a szexuális zaklatással vádolt New York-i demokrata kormányzó
Andrew M. Cuomo a vádak szerint több nőt is illetlenül érintett meg, igyekezett megcsókolni, és nemi életükről is kérdezgette őket
Nem hajlandó lemondani a szexuális zaklatással vádolt New York-i demokrata kormányzó

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 05.
Napok óta hangos a nemzetközi sajtó New York állam demokrata kormányzójának szexuális zaklatási botrányaitól, melyek már saját pártjánál is kiverték a biztosítékot. Februárban egy szövetségi vizsgálat is indult Andrew M. Cuomo ellen, amiért kozmetikázta az idősotthonok halálozási adatait, nehogy a republikánus párt és Donald Trump felhasználja azt ellenük. A kormányzó hangsúlyozta, hogy a történtekért elnézést kér, de nem mond le pozíciójáról.

A demokrata politikus arra kérte az embereket, hogy várják meg ügyének teljes kivizsgálását és egyben felajánlotta bocsánatkérését azoknak a nőknek, akiket megsértett.

Az elmúlt napokban három nő is szexuális zaklatással vádolta meg a 63 éves politikust.

Kéretlen érintés, csók, illetlen megjegyzések

Charlotte Bennett, Cuomo volt egészségpolitikai tanácsadója azt állította, hogy a kormányzó kérdéseket tett fel neki a szexuális életéről, többek között arról, hogy valaha volt e viszonya idősebb férfiakkal. Lindsey Boylan, a kormányzó korábbi tanácsadója azzal vádolta meg Cuomót, hogy akarata ellenére megcsókolta és illetlen megjegyzéseket tett. Legutóbb pedig Anna Ruch állt a nyilvánosság elé egy 2019-es történettel, amikor is - állítása szerint - egy esküvőn a politikus megfogta az arcát és megkérdezte, hogy megcsókolhatja-e.

"Megtanultam egy fontos leckét. Sajnálom, ha fájdalmat okoztam bárkinek! Soha nem szándékosan tettem"

- fogalmazott Cuomo.

A New York-i kormányzóként harmadik ciklusát töltő Cuomo azt állította, hogy soha nem érintett meg egyetlen nőt sem "illetlenül".

Amikor szembesítették egy fotóval, amely azt ábrázolja, hogy éppen megfogja Anna Ruch arcát, Cuomo azt válaszolta, hogy ez nála egy "szokásos" módja az emberek üdvözlésének. Hozzátette, hogy a hibái ellenére sem fog lemondani pozíciójáról.

"Nem fogok lemondani. New York állam polgárainak dolgozom, akik megválasztottak"

- fogalmazott a politikus.

A történtek sokat rontottak Cuomo politikai helyzetén.

Pártjának prominens tagjai, mindenekelőtt Joe Biden elnök és Nancy Pelosi demokrata házelnök is az ügy kivizsgálását szorgalmazták. Hétfő este pedig Kathleen Rice befolyásos demokrata kongresszusi képviselő már a kormányzó lemondását követelte.

Kozmetikázta a járványügyi adatokat

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban egy szövetségi vizsgálat is elindult Cuomo ellen.

Azzal gyanúsítják a demokrata politikust és kollégáit, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York-i idősotthonokban történt - koronavírus okozta - halálesetek számával kapcsolatban. A kormányzó egyik hivatali segédje korábban beismerte, hogy

azért kozmetikázták az adatokat, mert attól féltek, hogy azt a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!