NBA: először bojkottálták, most azonban folytatnák az idényt
A rendőri túlkapások miatt jutottak álltak le a játékosok
NBA: először bojkottálták, most azonban folytatnák az idényt

Fotó: Youtube/2020 NBA Playoffs

2020. 08. 27.
Magyar idő szerint este kilenckor lépett volna pályára a Milwaukee Bucks az Orlando Magic ellen, azonban a Wisconsin állambeli csapat megtagadta a pályáralépést, ezzel fejezve ki szolidaritását a vasárnap rendőri túlkapás áldozatául eső Jacob Blake mellett.

Ahogy korábban megírtuk, Wisconsin államban található Kenosha városában videó felvételek tanúsága szerint vasárnap este két rendőr az intézkedésének ellenálló, a kocsijához igyekvő férfit lőtt többször hátba, úgy, hogy a gépjárműben tartózkodott az áldozat három gyermeke.

A héten az NBA mérkőzések előtti és utáni sajtótájékoztatói is nagyrészt erről az eseményről szóltak. A  Los Angeles Clippers vezetőedzője Doc Rivers a könnyeivel küszködve mesélte el az újságíróknak, hogy az ő apja is rendőr volt, és szerinte vannak jó rendőrök is. Nem hisz a rendőrség beszüntetésében, csak azt szeretné, ha a rendőrök védenék az embereket.

"Elképesztő, hogy amíg Mi szeretjük ezt az országot, az nem viszonozza a szeretetet felénk."

-mutatott rá a sérelmeire a szakvezető.

 

 

LeBron James, a Los Angeles Lakers sztárja is többször, többféleképpen fejezte ki aggódalmait a fejleményekkel kapcsolatban. Talán a legérdekesebb idézete az alábbi volt. 

"Az elmém egyik felével csak a playoff-ra gondolok, míg a másik felével azon gondolkozok, hogyan tudnék segíteni a fekete embereken."

- jelentette ki James. Majd azt is elmondta, nem érti, miért kell addig elmenni amíg eldördül egy fegyver.

Több játékos is pedzegette már a hét elején, hogy bojkottálni fogja a rájátszás további részét, mint például Donovan Mitchell, a Utah Jazz All-Star-ja vagy Fred Van Fleet a bajnok Toronto Raptors kosarasa. 

A két Los Angelesi csapat az egész szezont bojkottálta volna

Ahogy a Milwaukee bojkottálta a pályára lépést, úgy csatlakoztak hozzá a többi csapatok is. Így a szerdáról csütörtökre virradóra lejátszandó mérkőzéseket meg sem tartották. 

A meccsek helyett egy válság értekezletet tartottak, ahol  az edzők nem lehettek jelen. A játékosok azt szeretnék, hogy az NBA vezetői sokkal többet tegyenek a Black Lives Matter mozgalomért, a rendőri brutalitás és a feketékkel szembeni erőszak ellen, jobban hallassák a hangjukat és valós tetteket kövessenek el.

A még rájátszásban lévő csapatok értekezletén egyedül a Lakers és a Clippers volt azon az állásponton, hogy már ne is folytassák az idényt. A többi csapat ezzel szemben nyitott a folytatásra. Egyes források szerint, az értekezleten  túlfűtött érzelmek közepette vágtak egymás szavába a játékosok, és amikor nem tudtak dűlőre jutni a folytatást illetően Lebron James felállt és ott hagyott mindenkit.

Voltak akik azt kérdezték: "Ha most abbahagyjuk a játékot, mit csinálunk? Hazamegyünk a családjainkhoz, vagy egyenesen Wisconsinba megyünk tüntetni?" 

Az NBA mellett több amerikai major sportnál is sztrájkot jelentettek. Több NFL csapat szünetelteti az edzéseit és baseball meccsek is elmaradhatnak.

A tulajdonosok a játékosok oldalán

A csapatok tulajdonosai a játékosokkal párhuzamosan videokonferenciát tartottak, ahol többek között felszólalt a korábbi Bulls sztár, mostani Charlotte Hornets tulajdonos Michael Jordan is. 

Jordan arra kérte a tulajdonostársait, hogy hagyják, hadd döntsenek a játékosok a folytatást illetően, mint mondta:

"Most jobb ha csöndbe lenni,mint beszélni" 

Jordan szavai és puszta személyisége könnyedén integrálta a vezetőket ,akik amellett, hogy egyetértettek abban, hogy a játékosok döntsék el mit szeretnének, arra törekszenek, hogy folytatódjon az idény, hisz úgy gondolják, hogy így tudnak a legjobban harcolni a változásért. 

 

Hamar megszületett a döntés

Az első bojkottált nap után csütörtökön újra összeültek a csapatok, most már higgadtabban, egymást végighallgatva arra a döntésre jutottak, hogy folytatják a szezon hátralevő részét, de mostantól még nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi kérdésekre. Egyes források szerint az eddigi legnagyobb hangadó James, most egy szót sem szólva ülte végig az értekezletet.

Az NBA playoff várhatóan szombaton tud folytatódni.

(Hetetk/ESPN)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!