NATO-főtitkár Brüsszelben: nem szabad alábecsülni Oroszország erejét, több százezer NATO-katona áll készenlétben
Stoltenberg szerint nem lehet elkövetni ugyanazt a hibát, amit Putyin elkövetett
NATO-főtitkár Brüsszelben: nem szabad alábecsülni Oroszország erejét, több százezer NATO-katona áll készenlétben

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 16.
A NATO-tagállamok egyetértettek abban, hogy a szervezet nem telepít csapatokat vagy légi eszközöket Ukrajnába, viszont katonai jelenlétének jelentős megerősítésére készül a szövetség keleti szárnyán - jelentette ki szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek rendkívüli tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Mint hangsúlyozta, a NATO-nak felelőssége, hogy az ukrajnai háború ne terjedjen tovább, az ország határain túlra.

"Pusztulást és szenvedést látunk Ukrajnában, de ez még súlyosbodhat, ha a NATO úgy avatkozik be, hogy a két ország közötti konfliktus kiterjedt háborúvá válik Oroszország és a szövetségesek között - jelentette ki. Hozzátette:

"a NATO nem tűr semmilyen támadást szövetségesei ellen, Moszkvának efelől nem lehet kétsége, több százezer katona áll készenlétben a szövetség határainak védelmére".

Stoltenberg felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai jelenlét megerősítése a szövetség keleti szárnyán nagy felkészültséget és jelentős beruházásokat igényel, amelyhez az is szükséges, hogy a tagországok GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítsák.

"Tisztelgünk az ukrán nép bátorsága előtt"

A védelmi miniszterek egyetértettek abban, hogy továbbra is jelentős pénzügyi támogatást, katonai és humanitárius segítségnyújtást kell biztosítani Ukrajna számára - hangsúlyozta.

"Mindannyian tisztelgünk az ukrán nép és az ukrán fegyveres erők bátorsága előtt.

A NATO-szövetségesek és - partnerek évek óta támogatják Ukrajnát felszereléssel és kiképzéssel.

Fontos katonai felszerelésekkel segítjük őket a szabadsághoz, önvédelemhez és demokráciához fűződő alapvető jogaik megvédésében"- hangoztatta.

Rendkívüli NATO-csúcs jön

A főtitkár ismételten felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le a háborút, vonja ki csapatait a térségből, és kezdjen "jóhiszemű" diplomáciai tárgyalásokat. Azt is hozzátette, hogy Putyin elnök alábecsülte Ukrajna és a NATO erejét is, azonban

a szövetségeseknek nem szabad ugyanebbe a hibába esniük Oroszországgal kapcsolatban.

Stoltenberg tájékoztatott, hogy a szövetséges államok vezetői a jövő héten rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, illetve azt is elmondta, hogy a szervezet júniusban másik csúcstalálkozót tervez a keleti szárny védelmi megerősítésével kapcsolatos tervekről.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!