Hackertámadás nyomán ukrán rádióállomásokon került adásba az az álhír, amely szerint az államfő súlyos állapotban van és kórházban, intenzív osztályon ápolják.
"Oroszország újabb álhírt terjesztett el, amely szerint Zelenszkij elnök nem irányítja az államot, mert kórházban van, pontosabban intenzív osztályon súlyos egészségi állapota miatt. Nos, én az irodában vagyok"
- fogalmazott az államfő az Instagramon közzétett felvételen.
"Minden tisztelettel az idősek iránt, a 44 nem 70" - zárta szavait Zelenszkij, utalva Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő 70. születésnapjára.
Egyébként az orosz elnökkel kapcsolatban is folyamatosak a találgatások, hogy milyen egészségi állapotban van. Nos, a pletykákat épp az amerikai hírszerzés vezetője oszlatta el, amikor úgy fogalmazott:
„amennyire meg tudjuk állapítani, túlságosan is egészséges.”
Közben a napokban megdöbbentő kijelentést tett az amerikai elnök, amikor Massachusetts állambeli Somersetben tartott sajtótájékoztatón a globális felmelegedésről beszélt.
Felidézte, hogyan érintették szülővárosát, a delaware-i Claymontot is mérgek, a szmog és az üvegházhatású gázok kibocsátása, majd úgy fogalmazott:
„Ezért van nekem és annyi átkozottul sok más embernek, akikkel együtt nőttem fel, rákja”.
A naphire.hu megjegyzi, hogy az amerikai elnök jelen időben beszélt a betegségéről, de a Fehér Ház sajtóközleményben nem erősítette meg, hogy Biden rákos lenne.
Ellenben elkapta a koronavírust, de enyhék a tünetei.
(Hetek / MTI / Nap Híre)
hetilap