Már videojátékozni is tud az agychippel felturbózott majom - videó
A klasszikus Pong játék próbálta ki a Pager névre hallgató állat
Már videojátékozni is tud az agychippel felturbózott majom - videó

Forrás: Twitter/Neuralink

2021. 04. 20.
A Neuralink nevű agyba ültethető interfészekkel kísérletező vállalat a napokban jelentette be, hogy az egyik kísérleti majmuk már képes arra, hogy a gondolatolvasás és -vezérlés segítségével videojátékot játsszon. A már korábban bejelentett kísérletről most videót is közzétettek.

Már többször is írtunk arról, hogy a milliárdos vállalkozó miként próbálja meg a biológiai agyat összekapcsolni a digitális eszközökkel, hogy ez által vegye fel az ember a versenyt a mesterséges intelligenciával szemben. 

Most úgy tűnik, sikerült egy áttörést elérniük. Az oldalukon közzétett videón állításuk szerint az látható, hogy egy kísérleti majom pusztán az elméje segítségével egy Pong nevű klasszikus videojátékkal játszik. 

A Neuralink egyik célja a fejlesztéssel az, hogy az emberek is képesek legyenek majd idővel a saját elektronikai eszközeiket a gondolataik segítségével használni. A cég egyik szakértője szerint jelentős előrelépést tettek ebben az irányban. Ez reményteli lehetőség lenne a különféle fogyatékkal élők, vagy paralízisben szenvedők számára is. 

Elon Musk nemes egyszerűséggel egy posztjában arról írt, hogy idővel a lebénult emberek ismét járhatnak akár a testbe ültetett mini idegszenzorok segítségével.

 

(BBC, Neuralink)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!