Magyar-lengyel barátság napja: megerősítette kapcsolatát Duda és Áder
A két elnök felidézte a két nemzet történelmi sorsközösségét, méltatták a közös értékeket és az együtt elért eredményeket
Magyar-lengyel barátság napja: megerősítette kapcsolatát Duda és Áder

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

2021. 03. 23.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményében azt írta: a két elnök a tanácskozás során felidézte a két nemzet történelmi sorsközösségét, méltatták a közös értékeket és az együtt elért eredményeket, és több aktuális európai és nemzetközi kérdést is megvitattak, beszéltek továbbá a koronavírus-járványról.

Kedden a két elnök felesége, Herczegh Anita és Agata Kornhauser-Duda is virtuális találkozót tart.

Az Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává.

"Azóta mindkét országban megünneplik, évente váltakozó helyszíneken nagyszabású államfői programmal köszöntik a két nemzet immár ezer évre visszatekintő, sok szempontból páratlanul szoros kapcsolatát"

- fogalmazott a KEH.

Az eseményt a kétévenként sorra kerülő házigazda országnak mindig más-más városa vagy kerülete rendezi meg. Tavaly Csepelen lettek volna a nap központi eseményei, de a járvány miatt a programokat végül nem lehetett megtartani. Idén a dél-lengyelországi Bochnia lett volna a házigazda, de a koronavírus-helyzet miatt most sem lehet több száz ember részvételével rendezvényt tartani. Ezért született meg az a döntés, hogy a két ország államfője ez alkalommal, tekintettel a rendkívüli helyzetre, virtuálisan ünnepli meg a magyar-lengyel barátságot - írták.

"A járvány körülményei között újszerű módon ünnepel a budapesti lengyel és a varsói magyar nagykövetség is: ez utóbbi egy sor virtuális rendezvénnyel emlékezik meg az évfordulóról" - áll a közleményben.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!