Litvánia és Lettország is kész lenne szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába
Egyre nagyobb a háborús feszültség
Litvánia és Lettország is kész lenne szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába

Forrás: Shutterstock/OlegRi

2024. 02. 28.
A lett minisztérium szóvivője szerdán bejelentette, hogy a litvánok mellett ők sem ellenzik a nyugati szárazföldi csapatok bevetését Ukrajnában, és fontolóra vennék a részvételüket, ha a NATO-tagállamok körében erről születne megállapodás.

Lettország mellett Litvánia is hasonló álláspontra helyezkedett, miután Emmanuel Macron francia államfő kijelentette, hogy egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Nyugat szárazföldi csapatokat vessen be az ukrajnai háborúban. Ettől viszont a legtöbb NATO-tagállam elhatárolódott, köztük Magyarország, de még a most csatlakozott Svédország is. 

A litván külügyminiszter szerint viszont Európa sorsa az ukrán harctéren dől el, ezért szükség van új megoldásokban gondolkozó politikusokra. 

Igenám, de Moszkva pedig egyértelműen jelezte, hogy minden ilyen lépés elkerülhetetlenül az eszkalációt hozza magával.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!