Hétfő éjszaka megjelentek a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvény részletei a Magyar Közlönyben – vette észre az Index. A törvénymódosítás indoka a következő:
„Az Országgyűlés abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés záloga és egyben a társadalmi jólét forrása az értékteremtő munka, ugyanakkor elismerve annak fontosságát, hogy indokolt a legkisebb gazdasági teljesítményű, saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül a lakosságot kiszolgáló egyéni vállalkozások adózási feltételeinek javítása az igazságos közteherviselés követelményeinek megfelelően, törvényt alkotott."
Az adó mértékéről és befizetéséről is szó esik a törvényben, amely szerint a tételes adó mértéke havonta 50 ezer forint, melynek teljes összegét az adóalanyiság fennállásának minden megkezdett naptári hónapjára meg kell fizetni, a hónap 12. napjáig.
Az a kisadózó, aki a naptári év minden hónapjára köteles a tételes adót megfizetni, az egyéni vállalkozásból származó bevételének naptári évben elért összegéből a 18 millió forintos keretösszeget meghaladó rész után 40 százalékos mértékű különadót fizet.
A kisadózó nem fizeti meg a tételes adót azon hónapokra vonatkozóan, amelyek egészében
Azok a vállalkozók, akik szeretnék folytatni a katás adózást, szeptember 25-ig kell bejelenteni azt. Aki az adott dátumig bejelenti szándékát, az már szeptember 1-től katázhat.
(Hetek / Index)
hetilap
hetilap
hetilap
hetilap