Kiderült, mennyire fertőznek azok, akiket már beoltottak
A Pfizer és az AstraZeneca vakcináit vizsgálták
Kiderült, mennyire fertőznek azok, akiket már beoltottak

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 28.
A Pfizer vagy az AstraZeneca új típusú koronavírus elleni vakcinájának első adagja akár felére is csökkenti a fertőzés háztartáson belüli továbbadásának esélyét egy új brit tanulmány szerint.

Azok, akik megkapták a két vakcina valamelyikének első dózisát és legalább három héttel később megfertőződtek, 38-49 százalékkal kisebb eséllyel adták tovább a vírust beoltatlan, velük egy háztartásban élő embereknek - állapította meg az angliai egészségügyi szolgálat (PHE) kutatása.

A PHE immunizációs vezetője, Mary Ramsay a BBC-nek elmondta, hogy a vakcinák kulcsfontosságú szerepet játszanak a normális élethez való visszatérésben.

"Nemcsak csökkentik a betegség súlyosságát és halálozások százait előzik meg naponta, de azt látjuk, hogy mérséklik a fertőzés továbbadásának kockázatát is"

- magyarázta. Noha az eredményeket "reménykeltőnek" találta, fontosnak tartja, hogy az emberek továbbra is úgy viselkedjenek, ahogy a járvány idején, figyelve a kézmosásra, az előírt távolságtartásra.

A háztartásokban jelentős a kórokozók továbbadásának kockázata, így a tanulmány az oltásoknak arra a hatására talált bizonyítékot, hogy a továbbfertőzés esélyét csökkentik.

A megfertőződés ellenére csökken a továbbadás lehetősége

"Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a vakcinák nem száz százalékos hatékonyságúak sem a súlyos tünetek megelőzésében, sem a megfertőződés ellen, de a bizonyítékok azt mutatják, bizonyos fokú védelmet adnak az ellen, hogy továbbadjuk a vírust, ha elkaptuk" - mondta Mike Tildesley, a Warwicki Egyetem járványtani szakértője. Hozzátette: a tanulmány újabb bizonyítékot nyújtott arra, hogy minél több embernek kell beoltatnia magát még akkor is, ha nem nagy a veszélye a súlyos tünetek kialakulásának.

A cél az, hogy a népességen belül a védettség minél magasabb legyen és csökkenjen azok száma, akik komolyan megbetegszenek és meghalnak a Covid-19 következtében.

A PHE hasonló eredményeket vár más nagy kockázatú környezetben, köztük börtönökben, közösségi lakóhelyeken.

24 ezer háztartást vizsgáltak

A tanulmány - amely még a szakértői áttekintés előtt áll - mintegy 24 ezer háztartás több mint 57 ezer kapcsolatát vizsgálta, ahol korábban beoltott embernél mutattak ki laboratóriumban koronavírus-fertőzést. Az eredményeket összehasonlították oltatlan fertőzöttek majdnem egymillió kapcsolatával.

A kapcsolatot másodlagos koronavírusos esetként határozták meg, ha a háztartásban az első pozitív teszt után 2-14 nappal azonosították egy másik ott lakónál a fertőzést.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy mind a Pfizer-BioNTech, mind az Oxford-AstraZeneca vakcinája nagy hatékonysággal csökkenti a Covid-19 fertőzését idősek körében:

március végéig 10 400 halálozást előzött meg a hatvan év fölöttiek között.

A PHE arról is folytat kutatásokat, hogy a vakcináció mennyire akadályozza a fertőzést a népesség szélesebb köreiben.

(MTI/Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!