Jövőre újra embert küldene a Holdra az Egyesült Államok
Jövőre újra embert küldene a Holdra az Egyesült Államok

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 03. 08.
Emberrel a fedélzetén indul útnak az amerikai Hold-program, az Artemis második repülése a tervek szerint 2024-ben - közölte a NASA egy sajtótájékoztatón.

A NASA programvezetője, John Honeycutt elmondta, hogy még mindig összegzik az Artemis első űrrepülésének eredményeit, de a küldetés felülmúlta a legtöbb várakozást.

Az amerikai Holdprogram űrrakétáját orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel tavaly novemberben a floridai Kennedy Űrközpontból bocsátották fel, ami után a kapszula leválva a hordozórakétáról Hold-körüli pályára állt, majd 25 nap után a Csendes-óceánba zuhanva érte el a Földet.

Az űrhajó számos kísérleti berendezést szállított, köztük magyar fejlesztésű mérőberendezést, hogy azt vizsgálja, a jármű fedélzetén milyen hatások érik majd a legénységet.

A sajtótájékoztatón Howard Hu, az Orion űrhajó-program igazgatója emlékeztetett arra, hogy a legénység nélküli, mintegy három hétig tartó repülés során az űrkapszula alig 13 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét, valamint rekordot állított fel abban a tekintetben, hogy a Holdat megkerülve minden eddiginél nagyobb távolságra került a Földtől.

A kísérleti útból több tanulságot is levontak már, ezek között említette, hogy az űrkapszula külső hőpajzsa a vártnál nagyobb mértékben szenesedett el, a rendkívüli, 5000 Fahrenheit fokos (2760 Celsius) hőhatás következtében.

A tapasztalatok között említette azt is, hogy az indítóállásban is a vártnál nagyobb károkat okozott a felbocsátás, illetve az indítótorony liftje is megsemmisült. A szakemberek most a hibák elhárításán dolgoznak.

Az Artemis-program az amerikai űrhivatal hosszú időn keresztül tervezett programja, ami ismét embert juttatna a Holdra, távlati célként állandó Hold-állomás megteremtése szerepel a tervek között, ami segítheti az ember eljutását a Marsra.

A NASA az Artemis 2 küldetést 2024 novemberére tervezi, amikor a rakéta orrkúpjában az Orion űrhajóval négy asztronautát vinne Hold körüli pályára, a tervek szerint 10 napos úton.

A program következő állomása az Artemis 3 során pedig ismét ember léphetne a Holdra.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!