Jelentés: Hamász-narratívát közvetített a baloldali sajtó a gázai konfliktus alatt
A Mérce, a 444, a Telex és az Azonnali cikkeit egyoldalú riportok és eltorzított tények jellemezték
Jelentés: Hamász-narratívát közvetített a baloldali sajtó a gázai konfliktus alatt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 06. 28.
A kiegyensúlyozott tájékoztatásért küzdő Magyar-Izraeli Média Center Egyesület májusi jelentéséből kiderül, hogy a legutóbbi gázai konfliktusról szóló magyar tudósítások egy részét egyoldalúság, elfogultság, eltorzított tények és hazugságok jellemezték. Olyan nagyobb baloldali hírportálok, mintpéldául a Mérce, a 444.hu és a Telex, illetve az Azonnali ugyanis az EU és Magyarország által is terrorszervezetnek tartott Hamász narratíváját tette magáévá.

Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, a Hamász gázai palesztin terrorszervezet május folyamán 11 nap lefolyása alatt a Gázai övezetből több mint 4000 rakétát lőtt ki izraeli civilekre, és erőszakot szított a Templom-hegyen, valamint számos zsidók és arabok által vegyesen lakott városokban, melynek során lincselésekre, gyújtogatásokra és kődobálásokra is sor került. Az izraeli hadsereg precíziós ellencsapásokkal válaszolt, megsemmisítve a Hamász számos katonai állását.

Az agresszióért a világ főáramú médiája, számos vezető politikus és közéleti személyiség is egyedül Izraelt marasztalta el.

A Magyar-Izraeli Média Center Egyesület jelentése azt vizsgálta, hogyan is tudósított az eseményekről a hazai sajtó, mennyire volt objektív, kiegyensúlyozott a tájékoztatásuk, terrorszervezetként utaltak-e a Hamászra, illetve, hogy beszámolóik és a Hamász narratívája között volt-e különbség.

A jelentés főként a legolvasottabb (Mérce, 444.hu, Telex) illetve a korábban Izrael-ellenes cikkeket megjelentető (Mérce, Azonnali) liberális, baloldali híroldalak cikkeit vizsgálta a 2021 május 6-a és 2021 június 6-a közötti időszakban.

A gázai konfliktusról megjelent cikkekben közös pont volt, hogy sem a Gázát uraló Hamászra, sem az Iszlám Dzsihádra nem mint terrorszervezetekre hivatkoztak - holott az előbbit az EU és Magyarország is terrorszervezetként tartja számon - illetve az is, hogy a zsidó államot állították be agresszornak.

A Mérce újságírói siettek kiemelni, hogy a Hamász és Izrael között korántsem kiegyenlítettek az erőviszonyok, hiszen a palesztin szervezetnek nincsen Vaskupola légelhárító rendszere, a Lodban és Akkóban dúló erőszakos zavargásokat egyszerűen tüntetéseknek titulálták, illetve minden bizonyítás nélkül leszögezték, hogy Izrael apartheid rendszert tart fenn.

Netanjahu miniszterelnököt mindemellett gyilkosnak állították be a terroristákat érő válaszcsapások kapcsán:

"Közleményük szerint négy magas rangú tisztviselőt öltek meg Gázában, ami nem segít a konfliktus deeszkalálásában, ahogy az sem, hogy Netanjahu elnök további várható gyilkosságokat jelentett be"

- írták.

A 444.hu hírportál szintén nekiment cikkeiben Netanjahunak, és egyértelmű utalást tettek arra, hogy a miniszterelnök arra használja fel a helyzetet, hogy megőrizhesse hatalmi pozícióját:

"Nehéz nem gondolni arra, hogy az erőszakhullámnak valahogy köze van az éppen távozóban lévő Netanjahu miniszterelnök kétségbeesett kavarásaihoz, amikkel szeretne valahogy mégis hatalmon maradni."

A cikkírók emellett idézőjelben használták a terrorcélpont kifejezést az Izraeli válaszcsapások kapcsán, ezzel is ellentmondva az EU és Magyarország által egyaránt osztott álláspontnak, miszerint a Hamász egyértelműen terrorszervezet.

Azért is számonkérték az izraeli oldalt, hogy nem adott magyarázatot arra, miért is ütött rajta az AP és az al-Dzsazíra irodaépületén Gázában, holott ezt az izraeli hadsereg megtette, mikor rámutatott, Hamász-állásként működött az épület. Frissítés, helyreigazítás azóta sem jelent meg.

A Telex konfliktus alatt megjelent tudósításaiban minden bizonyíték és alátámasztás nélkül írta meg, hogy Izrael 1948-ban többszázezer arab embert deportált az országból és ezzel etnikai tisztogatást végzett volna.

Végül az Azonnali portál cikkeit vizsgálva még élesebb, Izrael-ellenes nyelvezettel találkozhattak az olvasók. Utaltak arra, hogy Izrael népirtást követett el a palesztinok ellen, de a cikkírók a zsidó államot gyarmatosítóként is beállították, mint ami felelős a gázai helyzetért, kollektívan bünteti a palesztinokat, terroristaként kezeli a gyermekeket és "klasszikus apartheid rendszert" tart fenn.

"Azok, akik generációk óta hordozzák a népirtás és kizavarás emlékét, akik immár a hetvenezres Lodban csak húszezren vannak mint az eredetileg maradni engedélyezett, de házaik és földjeik elhagyására kötelezett lakók leszármazottai"

- írták a lodi zavargások kapcsán.

Mindezekből nem a kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás érződik ki, hanem erősen egyoldalú, a gázai palesztin terrorszervezet terminológiáját és narratíváját közvetítő hozzáállás ami szükségszerűen félretájékoztatáshoz vezet.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!