Itt van Manfred Weber válasza Orbán Viktor bejelentésére
Az Európai Néppárt vezetője szerint a Fidesz eltávolodott a néppárt kereszténydemokrata értékeitől
Itt van Manfred Weber válasza Orbán Viktor bejelentésére

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 03.
A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazokon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdán  Brüsszelben.

A Fidesz 12 európai parlamenti képviselője ma jelentette be, hogy kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, azt követően, hogy az EPP frakció olyan alapszabály-módosítást fogadott el, amely a koronavírus világjárvány közepette korlátozná a demokratikusan választott EP-képviselők jogait - közölte a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azonban úgy nyilatkozott, marad, és folytatja a megkezdett munkát.

Manfred Weber a Fidesz bejelentésére reagálva nemzetközi újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta,

az EPP európai parlamenti (EP) frakciója alapszabály-módosításának nagyarányú elfogadása megmutatta, hogy a Fidesz elszigetelődött a pártcsaládon belül.

A frakcióvezető sajnálatát fejezte ki, hogy a pártcsoport nem volt képest kezelni a kialakult helyzetet, nem volt képes megőrizni egységét. Kiemelte, "hídépítőként" mindig az egység megőrzésén és azon dolgozott, hogy közelítse az eltérő álláspontokat.

Véleménye szerint azonban a másik oldalon nem állt senki, aki fogadta volna a hídépítők jószándékát.

Az Európai Néppárt nyilatkozatban reagált a bejelentésre:

Szívesen látja a távozó fideszes képviselőket az AfD

 Szívesen látják a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőit az Identitás és Demokrácia (ID) frakcióban - közölte szerdán Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt társelnöke, az ID-frakció képviselője.

Az EP negyedik legnagyobb frakciójában dolgozó német képviselők vezetője közleményében kifejtette:

"nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és a  Fidesz tartalmilag sokkal közelebb áll az ID-hez, mint az Európai Néppárthoz (EPP)".

Ez a közelség "megmutatkozik a migráció, az identitás és a nemzeti szuverenitás kérdésében" - tette hozzá Jörg Meuthen, megjegyezve, hogy

a Fidesz mindig is "az álkonzervatív EPP konzervatív fügefalevele volt".

A Németországban a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló párt társelnöke kiemelte, hogy a Fidesz távozása az EPP-frakcióból "mindenekelőtt Manfred Weber (CSU-s politikus, EPP-frakcióvezető) és a CDU/CSU súlyos veresége".

Mint írta, az AfD, és minden bizonnyal az ID többi delegációjának részéről senki nem ellenezné a Fidesz csatlakozását, éppen ellenkezőleg, közös meggyőződés, hogy Európa hazafias és szabadelvű erőinek együtt kell működniük.

Az ID-nek 76 képviselője van a 704 tagú EP-ben, többségüket az olasz Liga, a francia Nemzeti Tömörülés és az AfD politikusai teszik ki.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!