Iráni támogatást élvező terroristák téríthettek el egy tankhajót az Ománi-öbölben
Alig pár nap telt el azóta, hogy a térségben halálos dróntámadás ért egy másik tartályhajót
Iráni támogatást élvező terroristák téríthettek el egy tankhajót az Ománi-öbölben

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 08. 04.
Feltehetően Irán támogatását élvező milicisták elraboltak egy kőolajszállító hajót az Ománi-öbölben, az Egyesült Arab Emírségek partjainál - közölte kedden két brit tengerbiztonsági vezető. Az incidensre nem sokkal azután került sor, hogy dróntámadás ért egy izraeli üzemeltetésű tankerhajót. A két emberéletet követelő incidensért szintén Iránt tették felelőssé.

Előzőleg kedden a brit kereskedelmi minisztérium tudatta, hogy "feltehetően elraboltak" egy hajót az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseira partjai közelében.

A panamai zászló alatt közlekedő Asphalt Princess tartályhajóra fegyveres férfiak szálltak fel az Arab-tengeren, majd eltérítették, erősítette meg a Lloyds List Maritime Intelligence.

A The Times brit kormányzati forrásokra hivatkozva megerősítette azt is, hogy a tisztviselők úgy vélik, hogy a tankhajót mintegy kilenc fegyveres férfi foglalta el, mintegy 60 mérföldre az Egyesült Arab Emírségek el-Fudzseira partjaitól.

A jelentésekre utalva Szaúd -Arábia külügyminisztere egy amerikai thinktanknek úgy nyilatkozott, hogy

egy felbátorodott Irán áll a térség tengeri incidensei mögött.

A Refinitiv hajókövetési adatok szerint kedden az Egyesült Arab Emírségek és Irán között közlekedő legalább

öt hajó a jelezte, hogy rendkívüli körülmények miatt nem tud manőverezni.

Az iráni külügyminisztérium tagadta az ország részvételét az incidensben, és "gyanúsnak" nevezte az arról szóló híreket, amelyekkel szerinte "álságos légkört" akarnak szítani Teherán ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt csütörtökön az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű, közepes méretű tartályhajó, a Mercer Street ellen követtek el dróntámadást, amely két emberéletet követelt. Meghalt a hajó román állampolgárságú parancsnoka és a legénység egy brit tagja. A támadást az amerikai, a brit és a román kormány is azonnal, határozottan elítélte, és komoly válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Az EU és NATO is elítélte a Mercer Street tartályhajó elleni támadást

Az Európai Unió és a NATO is elítélte kedden a Mercer Street tartályhajó ellen szándékosan elkövetett, két emberéletet követelő dróntámadást, és a hajózás biztonságának szavatolására hívták fel a figyelmet.

A NATO közleményben hangsúlyozta, a hajózás szabadsága minden szövetséges ország számára létfontosságú, meglétét a nemzetközi joggal összhangban biztosítani kell.

Emlékeztettek: az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Románia arra a következtetésre jutott, hogy nagy valószínűséggel Irán a felelős az incidensért. Ezzel összefüggésben kijelentették,

a szövetségeseket továbbra is aggasztják Irán destabilizáló lépései, és felszólítják Teheránt, hogy tartsa be nemzetközi kötelezettségeit.

Nabila Massrali, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kijelentette:

elfogadhatatlan minden olyan fellépés, ami a hajózás biztonságát és szabadságát korlátozza.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadás "összetett körülményeinek" kivizsgálására van szükség, az érintett országoknak pedig kerülniük kell minden olyan lépést, ami veszélyeztetheti a békét és a térség stabilitását.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!