Magyar Péter bejelentette: a kormány a szerdai helyszínbejárást követően a vízügyi, energetikai és védelmi szakemberek egybehangzó javaslata alapján meghozta a döntést arról, hogy haladéktalanul, már csütörtökön megkezdik a Duna két partjától a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között egy dunai fenékküszöb építését első körben 35 ezer, majd 110 ezer köbméter kő felhasználásával.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A beruházással szerinte pár héten belül biztosítható, hogy a dunai vízszint az atomerőmű hűtőcsatornájánál ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, és ennek következtében Magyarország legfontosabb erőműve teljes kapacitással működhessen.
A tartósan alacsony dunai vízállás óriási károkat okoz a magyar költségvetésnek és gazdaságnak, ezért azonnal megvalósítható megoldást kellett találni. Közölte, a paksi erőmű teljes kiesése havonta legalább 50 milliárd forintos terhet jelent a magyar költségvetésnek, a most elrendelt beavatkozások költsége pedig hatmilliárd forint.
A várhatóan ismét rendkívül gyorsan apadó vízszinttel indokolta azt, hogy készenlétbe helyeznek két bárkát, és arról beszélt, hogy ezzel a végleges fenékküszöb elkészültéig is elkerülhető lehet a paksi atomerőmű teljes leállítása.
Úgy összegzett: a most elfogadott hosszú távú és az ideiglenes megoldás egymást kiegészítve a leghatékonyabb és legbiztonságosabb lehetőség a probléma megszüntetésére, és valamennyi hatóság és szakember támogatását élvezi.
A fenékküszöb építése kapcsán Magyar Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a vízügyi szakemberek és a honvédség odarendelt erői már meg is kezdték a munkálatok és a szükséges munkaterületek előkészítését. A műtárgy tervezését Magyarország legjobb mérnökei vállalták magukra a Budapesti Műszaki Egyetem bevonásával - tette hozzá. A kormányfő kitért arra, hogy a védelmi és kivitelezési munkálatok koordinálásával és irányításával Kádár Pál tábornokot, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetőjét bízta meg.
Elmondta, az ideiglenes megoldáshoz szükséges egyik bárka szerda este érkezik Mohácsról Paksra, és csütörtökön már a második is ott lesz. Hangsúlyozta, hogy a szükséges deponálás, a part menti rögzítés, a műtárgyhoz szükséges kőmennyiség helyszínre szállítása is haladéktalanul megkezdődik.
A fenékküszöb elkészülte után alkalmas lesz arra, hogy akár egy méterrel is megemelje a dunai vízszintet, ugyanakkor egy esetleges későbbi árvíz idején ez semmilyen veszélyt nem jelent majd - hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a paksi oldalon az építkezés az erőmű területén fog történni.
Dr. Steier József klímavédelmi szakértő az ATV-nek nyilatkozva elmondta: bár a most bejelentett intézkedések rövid távon szükségesek, valódi, hosszú távú megoldást csak komolyabb vízgazdálkodási beruházások, például a Dunakiliti tározó üzembe helyezése jelenthetne.
(MTI/Hetek)
hetilap