Hindu istenekhez imádkoztak Kamala Harris győzelméért
Nagyapja szülőfalujában kezdtek isteni beavatkozást könyörögni a helyi hívők
Hindu istenekhez imádkoztak Kamala Harris győzelméért

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 11. 03.
Nem sokkal azután, hogy Trumpért 48 órás online imaalkalmat indítottak amerikai evangéliumi keresztények tízezrei, Indiában, jóval kisebb körben ugyan, de a demokrata jelöltekért is imába kezdett hindu hívők egy csoportja. Mindkét oldal igyekezett hangsúlyozni mekkora tétje van, konkrétan Amerika karaktere és lelke, a mai elnökválasztásnak. Nem csoda hát, hogy mindkét oldalon természetfeletti segítségért is folyamodtak a győzelem érdekében. 

A választási eredményeket egész éjjel percről-percre követjük a hetek.hu-n. Tartson velünk!

Donald Trump amerikai elnök felkérte evangéliumi tanácsadóit, hogy imádkozzanak érte a kampány utolsó 48 órájában. Majdnem ezzel egyidőben több ezer hívő gyűlt össze a Washington emlékműnél, hogy párthovatartozásuktól függetlenül megtört nemzetük gyógyulásáért és békéjéért kiáltsanak Istenhez.

Egy kis dél-indiai faluban hindu hívők egy csoportja Kamala Harris demokrata alelnökjelöltet foglalták imáikba, nem sokkal a választások kezdete előtt. A csoport úgynevezett “pudzsa” imákat mondott Harrisért Tulaszendrapuram falijában, 350 kilóméterre Csennai városától. 

A falu arról hires, hogy Harris anyai ági nagyapja eredetileg idevalósi. Az alelnökjelölt édesanyja egyébként indiai, édesapja pedig jamaikai származású.

Legalább ötven falusi lakos mondott imát a hindu templomban, ahol 2014-es adományozók nevei között megjelent mind az ő, mind nagyapja neve egy speciális kövön. 

Az ima szervezője egyértelműen kijelentette, hogy a különleges “pudzsa” ima Harris választási győzelméért szól. Emellett abbéli reményét is kifejezte, hogy az alelnökjelölt ellátogat majd a faluba, amennyiben megválasztják.

“Hatalmas büszkeséggel töltene el bennünket”.

Harris nem sokszor utalt indiai örökségére, ennek ellenére az indiaiak egyértelműen maguk közül valóként kezelik. 

Az imák mellett a falu utcáit beborították a demokrata alelnökjelöltnek győzelmet kívánó poszterekkel.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!