Hiába szavazták le a szlovénok: a bíróság kikényszeríti a homoszexuális házasságot és örökbefogadást
A bíróság szerint diszkrimináció áll fenn, ha ezeket nem engedélyezik
Hiába szavazták le a szlovénok: a bíróság kikényszeríti a homoszexuális házasságot és örökbefogadást

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2022. 07. 09.
Nem egyeztethető össze az alkotmánnyal az azonos neműek házasságának és a gyermek örökbefogadásának tilalma a szlovén alkotmánybíróság szerint - jelentette pénteken a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Az szlovén alkotmánybíróság kimondta, hogy az a törvényi szabályozás, amely előírja, hogy csak két különböző nemű ember köthet házasságot, és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, nem egyeztethető össze az alkotmánnyal. A testület hat hónapot adott a parlamentnek, hogy módosítsa a diszkriminatív jogszabályt.

Az alkotmánybíróság két azonos nemű házaspár alkotmányjogi panasza alapján tárgyalt az ügyben. A pároknak nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára. A bíróság az utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy határozata "nem vezet be örökbefogadási jogot", mindössze annyit jelent, hogy a jogalkotónak szem előtt kell tartania a diszkrimináció tilalmát, és lehetővé kell tennie az azonos nemű partnerek számára, hogy örökbefogadásért folyamodhassanak.

Népszavazásban utasították el a szlovénok

A szlovén parlament még 2015 márciusában szavazta meg az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, akkor a jogszabály egyben megteremtette a párok örökbefogadási jogát is.

A Koalíció a gyermekekért civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a törvényről.

A 2015. december 20-án megrendezett referendumon a szlovének többsége elutasította az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező törvényt.

A parlament 2016 áprilisában ismét napirendre vette a törvényt, és újraírta azt. Eszerint azonos neműek nem köthetnek házasságot, csak bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek, de ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a házasságban élők, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés kivételével.

Szlovéniában a törvény 2006 óta engedélyezi a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek között, valamint az örökbefogadási jogot, ha a gyermek valamelyik fél korábbi kapcsolatából származik.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!