Hétfő esti sajtónyilatkozata szerint aláírt az úgynevezett katatörvényt Novák Katalin köztársasági elnök. Alább közöljük a teljes nyilatkozatot:
"Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható.
Érzékelem ugyanakkor a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás. Megértem, hogy kérdéseik vannak.
Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket.
Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre.
Rendkívüli időket élünk. A háború nyomában járó gazdasági válság felforgatja hétköznapjainkat. Rajtunk kívül álló erők kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza. Válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség. Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé.
Összefogás, kölcsönös felelősségvállalás és belátás - ez segít minket túl a nehezén. Csak így maradhatunk talpon.
Novák Katalin, köztársasági elnök"
A törvénymódosítás ellen napok óta folyamatos tüntetések zajlanak a fővárosban, az aláírást követően a Momentum hirdetett demonstrációt a köztársasági elnök hivatala elé.
Az ellenzéki pártok is arra szólították fel Novákot, hogy ne írja alá a törvényt, Tóth Bertalan nyílt levelében több százezer magyar munkavállaló megélhetésének és biztonságának érdekében kérte az államfőt, hogy aláírás helyett, küldje vissza az Országgyűlésnek a kedden elfogadott jogszabályt. Az ellenzéki politikus szerint az egynapos törvényalkotás nem a kiszámíthatóság megőrzését szolgálja; 450 ezer ember életét, megélhetését és biztonságát 24 óra alatt, év közepén felborítani nem lehet.
Az LMP is arra kérte Novákot, hogy ha valóban fontosak számára a családok, akkor ne írja alá a kedden elfogadott jogszabályt. Az ellenzéki párt szerint a válság terheit a leggazdagabbaknak és a legnagyobb cégeknek kell viselnie, magasabb társasági adóra, kétkulcsos személyi jövedelemadóra és vagyonadóra van szükség a vagyonosok esetében.
Szerdai, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik elnökhelyettese elmondta: ha Novák Katalin nem küldi vissza megfontolásra a parlamentnek az előző nap elfogadott módosítást, az Alkotmánybíróságon támadják meg az új szabályozást. Hangsúlyozta: az adónem "kivéreztetése" két éve kezdődött, de a kata népszerűségét mutatja, hogy ennek ellenére sok százezren maradtak ebben a konstrukcióban. A magyar emberek, vállalkozások lenézésének nevezte, hogy a kormányzat a rendszer kijátszójának véli a katásokat.
(Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap
hetilap