Hatikva a Szikladóm tövében: több mint ezer zsidó hívő imádkozott a Templom-hegyen Tisa Beávkor
A jeruzsálemi Szentélyek lerombolására emlékeztek
Hatikva a Szikladóm tövében: több mint ezer zsidó hívő imádkozott a Templom-hegyen Tisa Beávkor

FB/Avi Abelow

2026. 07. 23.
Több mint ezer zsidó hívő látogatott el a Templom-hegyre, hogy a zsidó nép nemzeti gyásznapján, Tisá Beávkor megemlékezzenek az egykor ott álló zsidó Szentélyek lerombolásáról.

A beszámolók szerint a látogatók rendőri védelem mellett, tömegesen és nyíltan imádkoztak a helyszínen, beleértve a vegyes és olyan területeket is, ahol korábban az ilyen tevékenység szigorúan tilos volt. A látogatás a Templom-hegyi mozgalmak széles körű kampányának eredményeként valósult meg, amely tömeges részvételre szólította fel a nyilvánosságot a Szentélyek pusztulásának évfordulóján.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

A helyszínen készült felvételek tanúsága szerint a hívők csoportjai zsidó liturgikus énekeket énekeltek, miközben a rendőrség biztosította a helyszínt.

Különösen jelzésértékű volt az a momentum, amikor Amit Levy knesszet-képviselő jelenlétében izraeli zászlókat bontottak ki a Szikladóm lépcsőinél, és közösen elénekelték az izraeli himnuszt, a Hatikvát.

Az események azonban nem múltak el feszültség nélkül: összecsapások törtek ki a biztonsági erők és a zsidó jelenlét ellen tiltakozó palesztinok között. Az évtizedek óta fennálló „status quo” megállapodás, amely a muzulmán érzékenységre tekintettel korlátozta a zsidó imát a területen, az elmúlt időszakban szemlátomást erodálódott.

Míg a rendőrség korábban provokációnak minősítette és azonnal eltávolította a szabályszegőket, a mostani tömeges és nyílt imádság új fejezetet nyithat a Templom-hegy feletti szuverenitásért folytatott küzdelemben.

Tisa Beáv (héberül: áv hónap kilencedik napja)a zsidóság legjelentősebb nemzeti gyász- és böjtnapja. A zsidó hagyomány szerint rendkívüli történelmi egybeesésként számos katasztrófa pontosan erre a napra esett: Az Első Szentély pusztulása: Kr. e. 586-ban a babiloni seregek Nebukadneccar vezetésével lerombolták a Salamon király által épített templomot. A Második Szentély pusztulása: Kr. u. 70-ben a római hadsereg Titus vezetésével porig égette a felújított zsinagógát.

(Jpost/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!