Három meccs, három pont: hat nap alatt nagyot fordult a világ Rossi válogatottja körül
A magyar válogatott hat nyeretlen mérkőzés után diadalmaskodott újra
Három meccs, három pont: hat nap alatt nagyot fordult a világ Rossi válogatottja körül

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. 09. 09.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hatodik fordulójában, szerda este a Puskás Arénában. A magyarok hat nyeretlen összecsapást követően diadalmaskodtak újra, Marco Rossi azonban cseppet sem elégedett.

Jól kezdett a magyar válogatott és már a kilencedik percben megszerezte a vezetést az albánok otthonában elveszített összecsapást pozitív koronavírustesztje miatt kihagyó Szalai Ádám találatával. A csapatkapitánynak ez volt a 25. gólja a válogatottban. A második magyar találatra sem kellett sokat várni, egy szöglet után Botka Endre pályafutása első gólját szerezte a nemzeti csapatban. A folytatásban is fölényben futballozott a magyar együttes, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani.

A második félidőre a szünetben beállt Szoboszlai Dominiknak és Sallói Dánielnek köszönhetően jóval veszélyesebb lett a magyarok támadójátéka, de nem tudták növelni az előnyüket.

A 67. percben elképesztő jelenetsort láthatott a közönség: az andorraiak úgy szereztek gólt, hogy csatáraik három lepattanó lövésből sem találták el a kaput, de a magyar védőkön "flipperezve" a labda a hálóba jutott. A komikus találatot végül les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A vendégek a 82. percben egy rögzített helyzetet követően mégis szépítettek, a közönség jó része pedig fütyülni kezdett. Az andorraiak tűzbe jöttek és megpróbálták letámadni a láthatóan megzavarodott magyarokat, így meglepően izgalmas lett a végjáték, de az eredmény nem változott.

A magyarok hat nyeretlen összecsapást követően diadalmaskodtak újra.

"Az első fél órát követően azt gondolhattuk, eldől a mérkőzés, de ezt követően úgy kezdtünk játszani, mint az angolok ellen, amikor elfelejtettük az első gól után, mit kellene csinálnunk. Nem lehet négyszer-ötször úgy érkezni a 16-oson belülre, hogy abból nem lesz semmi.

Túl sokszor hibáztunk az ellenfél 16-osán belül, lesz mit megbeszélnünk"

- mondta értékelésében Marco Rossi.

A kapitány kissé ingerülten úgy nyilatkozott, a következő kerethirdetéskor ne lepődjenek meg, ha azok a játékosok nem kapnak meghívást, akik nem teljesítik az általa elvártakat.

"Ha mi nem nyújtjuk akkor a maximumot, akkor bizony Andorra ellen össze kell tennünk a kezünket a végén, hogy nyertünk.

Hat nap alatt fordult a világ, mi voltunk a nagy hősök, bár én mondtam, hogy két lábbal álljunk a földön, most pedig mi vagyunk, akiket ki kell dobni a kukába.

Hallom, hogy mondjon le, olyan játékosokat hívjunk be, akik korábban már voltak? Három évvel ezelőtt a Nemzetek Ligája harmadik csoportjában szerepeltünk, most sztárcsapatokkal fogunk találkozni, ott voltunk az Eb-n, most pedig

én szégyellem magam az ötvenezer ember előtt, de öngyilkos nem lehetek, mert családos ember vagyok"

- fakadt ki Marco Rossi.

Koldo Álvarez, a vendégek szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az első húsz percet leszámítva egyenragú ellenfelei tudtak lenni a magyar válogatottnak, és a végén még a pontszerzésre is esélyük volt. A szakember megjegyezte, nagyon szépen küzdött a csapata egy olyan ellenféllel szemben, amely kiválóan szerepelt a nyári Európa-bajnokságon.

A kvalifikációs sorozat októberben folytatódik, a magyar csapat előbb 9-én az albánokat fogadja, majd az Európa-bajnoki döntős angolok otthonába látogat 12-én.

Eredmény, 6. forduló, I csoport: Magyarország-Andorra 2-1 (2-0)

Puskás Aréna, 46 370 néző, v.: Rade Obrenovic (szlovén)gólszerzők: Szalai Á. (9.- 11-esből), Botka (18.), illetve Llovera (82.)

Magyarország: Dibusz Dénes - Botka Endre (Tamás Márk, 91.), Lang Ádám, Szalai Attila, Fiola Attila - Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, a szünetben), Nagy Ádám (Gazdag Dániel, 65.), Schäfer András - Sallai Roland (Sallói Dániel, a szünetben), Szalai Ádám, Schön Szabolcs (Nikolics Nemanja, 73.)

Andorra: Iker Álvarez - Moisés San Nicolás, Max Llovera, Emili García, Albert Alavedra, Marca García - Jordi Aláez, Márcio Vieira (Cristian Martínez, 76.), Joan Cervós (Álex Martínez, 76.) - Ricard Fernández (Víctor Bernat, 80.), Marc Pujol (Idefons Lima, 80.)

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!