Mesterséges intelligencia segítségével készült kép(X)
Ez egy véleménycikk.
A történet jól ismert: a közös böjtölés és ima hatására Eszter királyné kedvességet talált Ahasvérus király előtt, s végül Hámánt akasztották fel arra a fára, amit ő Márdokeusnak szánt.
A veszély azonban nem múlt el: mert a birodalom tartományaiba Indiától Szerecsenországig már ki lett küldve az a levél, amely alapján a tartományok lakói lemészárolhatták a zsidókat.
A megoldást az jelentette, hogy a király kiadott egy másik rendeletet is Eszter kérésére, amelyben megengedte a zsidóknak, akik bármely városban vannak, hogy "egybegyűljenek és keljenek fel az életükért, és hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden népnek és tartománynak seregét, amely őket nyomorgatja."
Tehát lényegében megvédhették magukat, megszervezhették az önvédelmüket. Így tehát azon a napon,
"amelyen a zsidók ellenségei remélték, hogy hatalmat vesznek rajtuk, ellenkezőleg fordult, mert maguk a zsidók vettek hatalmat azokon, akik őket gyűlölték." (9:1)
A király zsidók önvédelméről szóló rendeletét, amely megmentette a zsidó népet a vérszomjas perzsa seregektől - Sziván hónap 23-án adták ki.
Nos. Ma estétől áll be Sziván hónap 23-a.
(A közösségi oldalakon már terjednek a képen is látható mémek, amelyen Hamenei ajatollah vezeti lovon, királyi öltözetben Netanjahut, utalva arra, hogy Hámánnak kellett Márdokeust körbevezetnie ilyen tisztességgel, amit magának akart. Ezt a jutalmat Ahasvérus azért adta Márdokeusnak, mert annak idején leleplezett egy gyilkos összeesküvést a király ellen.)