Mesterséges intelligencia segítségével készült kép( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A CNN összegyűjtötte az orosz sajtóban csak „fekete özvegyekként” emlegetett elkövetők esteit. A csalók a potenciális áldozatok felkutatása után kizárják a valódi hozzátartozókat a juttatásokból és az örökségből.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A „fekete özvegyek” dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a Kreml a demográfiai hanyatlás elleni fellépés és a katonák motiválása érdekében felgyorsította a frissen besorozottak házasságkötési eljárását, megkerülve a megszokott várakozási időt. Ezt a kiskaput használják ki a bűnözők, akik a bevetés előtt álló férfiakat veszik célba.
Az elkövetők cinizmusát jól példázza egy szentpétervári eset, ahol egy 59 éves katona lánya csak a férfi halálhíréből értesült arról, hogy apja a frontra küldése előtt két nappal megnősült. Az ismeretlen, 22 évvel fiatalabb feleség jogosulttá vált a kártérítésre, majd a katona lakását is eladta, mielőtt a pénzzel együtt nyomtalanul eltűnt volna.
Egy másik, nagy port kavart ügyben egy katonai kórház ápolónőjét azzal vádolták meg, hogy öt, a gondozására bízott sérült katonához ment hozzá a haláluk előtt, kizárólag a kártérítések megszerzéséért.
A jelenség társadalmi beágyazottságát mutatja, hogy 2025-ben Tomszkban egy ingatlanügynök nyilvános podcastben ajánlotta fiatal nőknek, hogy lakásvásárlási célból menjenek hozzá frontra készülő katonákhoz. A hatóságok a megszólalás miatt közmunkára és nyilvános bocsánatkérésre kötelezték az érintetteket.
A visszaélések mértéke az orosz törvényhozásban is aggodalmat váltott ki. Leonyid Szluckij parlamenti képviselő kijelentette: a katonák családjait meg kell védeni a „szemérmetlen bűnözőktől”.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a nyomozások szerint egyes esetekben az orosz biztonsági erők tagjai és katonai tisztviselők is bekapcsolódtak a csalásokba. Egy távol-keleti régióban például a vád szerint egyedülálló férfiakat toboroztak, házasságkötésre vettek rá, majd szándékosan életveszélyes küldetésekre küldték őket, hogy a haláluk után megosszák a kártérítést a fiktív feleségekkel.
Az ügyek sorozata hatalmas felháborodást vált ki az orosz hátországban, amely a romló gazdasági helyzet és az egyre növekvő emberáldozatok árnyékában erélyesebb állami fellépést követel a visszaélések ellen.