Francia felmérés: jobbra tolódnak a nyugat-európai társadalmak
Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában végezték a kutatást
Francia felmérés: jobbra tolódnak a nyugat-európai társadalmak

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 05.
Az Alapítvány a Politikai Innovációért (Fondapol) elnevezésű francia kutatócsoport szerint a közvélemény Franciaországban és a nagyobb nyugat-európai országokban is egyre inkább jobbra tolódik.

"A bal-jobb tengelyen a politikai önpozicionálás az európai választók jobbratolódására világít rá"

- állapította meg kedden közzétett tanulmányában a szervezet.

Egy évvel a francia elnökválasztás előtt "az a kérdés, hogy ezt a jobbratolódást a kormányzati jobboldal vagy pedig a szélsőjobboldal tudja kihasználni" - fogalmazta meg következtetését a Fondapol.

A tanulmány szerint az elmúlt öt évben azon franciák aránya, akik a politikai színtéren magukat jobbra helyezik, folyamatosan növekedett, a 2017-es 33 százalékról a jelenlegi 38 százalékra.

Ugyanezen időszakban a magukat baloldalinak vallók aránya stabil maradt, öt évvel ezelőtt 25 százalék volt, jelenleg 24 százalék.

A migrációt illetően a franciák 63 százaléka ellenez minden nyitottabb politikát, 62 százalékuk pedig egyetért azzal az állítással, hogy "az iszlám fenyegetést jelent a köztársaságra". Ezt a félelmet a jobboldali szavazóknak 81, a baloldaliaknak 45 százaléka osztja.

A társadalom jobbratolódásának megállapítása ez esetben azt jelenti, hogy a választók olyan jobboldali kulturális értékeket vallanak, mint például - a kutatócsoport megfogalmazásában -

"az identitási kérdésben és a gazdasági liberalizmusban megnyilvánuló nacionalizmus, és az indvidualizmusra épülő politikai liberalizmus".

A tanulmány szerint a jobbratolódás minden vizsgált nagyobb európai társadalomban megfigyelhető: az olaszok 44 százaléka helyezi magát jobbra és 31 százalékuk balra, a britek 40 százaléka vallja magát jobboldalinak és 25 százalékuk baloldalinak, míg a németek 36 százaléka jobboldali és 26 százaléka baloldali a felmérés szerint.

A Fondapol megbízásából a felméréseket az Opinion Way francia közvélemény-kutatóintézet január 20. és február 10. között 7603 nagykorú megkérdezésével készítette Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában.

Franciaországban egyébként a hétvégén született megállapodás arról, hogy a júniusi regionális választásokon a dél-francia Provence-Alpes-Cote d'Azur régióban közös listát indít a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak és a francia elnök, Emmanuel Macron pártja, a Köztársaság lendületben. A jelenlegi kormányfő, Jean Castex, szintén ennek a pártnak a politikusa.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!