Ezt jósolja Magyarországnak 2024-ben a Világgazdasági fórum
Kiadták az idei kockázati jelentésüket
Ezt jósolja Magyarországnak 2024-ben a Világgazdasági fórum

Forrás: WEF

2024. 01. 12.
Közzétette a 2024-es évre szóló bolygót fenyegető kockázatokról szóló jelentését a Világgazdasági Fórum, amely szokás szerint nem ígér sok jót az emberiség számára a következő évekre. Az országokra lebontott veszélyek között Magyarország esetében ott van a háború lehetősége is.

Általánosságban a világra nézve kétéves távlatban a Világgazdasági Fórum által megkérdezett 1400 szakértő úgy ítélte meg, hogy a legnagyobb veszélyt a mesterséges intelligencia által generált álhírek, a felfokozott dezinformáció jelenti majd. Ezt követik a kockázati toplistán a szélsőséges időjárás okozta katasztrófák.

A jelentésben a szerzők emlékeztettek arra, hogy idén a világgazdaság 60 százalékát reprezentáló országokban lesz majd választás: köztük tavasz végén Indiában, a nyár elején az Európai Unióban, ősszel az Egyesült Államokban és legkésőbb a tél elejéig pedig az Egyesült Királyságban járulnak majd az urnákhoz az emberek. Aggasztónak tartják emiatt is, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával könnyebben lehet majd befolyásolni a választások kimenetelét. 

A Magyarországra vonatkozó előrejelzés top 5-ös listája a következő: az első helyen a gazdasági visszaesés szerepel, majd ezt követi az energiahiány. A következő kettő is gazdasági jellegű fenyegetés: az infláció és a munkaerőhiány. A toplista ötödik helyén pedig meglepő módon az államok közötti fegyveres konfliktus eshetősége szerepel.

(WEF-jelentés)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!