Európai Szuperliga: Csányi Sándor is elmondta a véleményét
Nincs veszélbyen az EB, de a VB-t már befolyásolhatják a szankciók
Európai Szuperliga: Csányi Sándor is elmondta a véleményét

Fotó: MLSZ.hu

2021. 04. 20.
Vasárnap robbant ki a háború az UEFA és az Európai Szuperliga alapítói között, melyre válaszul az Európai Labdarúgó-szövetség hétfőre válságértekezletett hívott össze, ahol a szankciókról és az esetleges reformokról döntöttek. Az ülésen a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor, mint az európai szövetség alelnökeként vett részt.

Ahogy azt tegnap megírtuk, Európa tizenkét legpatinánsabb klubjai hétvégén úgy döntött, hogy saját bajnokságot alakít Európai Szuperliga néven, ahol ígéretük szerint mindenhéten a lehető legjobb játékosok a legkeményebb ellenfelekkel fognak pályára lépni. A bejelentést óriási felháborodás követte, mind a nemzeti bajnokságok, mind  a szurkolók részéről.

Az UEFA hétfői válság értekezletén bejelentették, hogy szankciónálni fogják a Szuperligában résztvevő csapatokat és döntöttek a Bajnokok Ligája megreformálásáról is.

Az MLSZ elnöke a Nemzeti Sportnak mondta el a véleményét a jelenlegi háborús helyzetről:

"Amióta a Bajnokok Ligája elindult, a nagy klubok évről évre javították a pozícióikat, sőt most, a ma elfogadott új rendszerrel is javították volna...

Úgy látszik azonban, hogy ez már nem volt elég nekik"

– nyilatkozta Csányi Sándor.

Szerinte a labdarúgó klubok komoly pénzügyi visszaesését egyértelműen a pandémia által okozott globális gazdasági és társadalmi nehézségek okozták. Csányi Sándor közgazdász szemmel is elmondta a véleményét a kialakult helyzetről.

„A kiválásnak több oka van. Egyrészt a klubok egy részének nehéz pénzügyi helyzete, amelybe főleg a játékosok irreális fizetései révén sodródtak, s amelyet tovább nehezített a pandémia. Másrészt sok pénz jelent meg a piacon, kevés a jó befektetési lehetőség és a Szuperliga most annak tűnik.

Ráadásul a pénznek dolgoznia kell, alighanem ezért indulna a sorozat már az idén augusztusban az eredeti, 2022-es tervek helyett"

- mondta Csányi Sándor, aki az Európai Labdarúgó-szövetség alelnökeként vesz részt az UEFA mai kongresszusán.

Nincs veszélyben az Európa-Bajnokság színvonala

A Nemzeti Sport kérdésére, miszerint veszélyben van-e, az érintett játékosoknak a kontinens viadalon való szereplése azt választolta:

 „Az Eb-t nem veszélyezteti a most kialakult helyzet, de a katari világbajnokságot talán már igen.”

Szerrinte az alap problémát az Észak-Amerikából befolyás áttörése okozza:

„Más tapasztalattal, más sportkultúrából érkeztek az európai topklubok legújabb tulajdonosai, így egészen másként látják a labdarúgás lehetőségeit is. 

Fontos ugyanakkor, hogy a legjobb német és francia klubok távol tartják magukat a kezdeményezéstől.”

A Bajnokok Ligája ezen csapatok nélkül is lejátszható

Az UEFA elnöke, Alekszander Ceferin Csányi Sándornél élesebb hangott ütött meg.

„A helyzet tanulmányozása után, a lehető leghamarabb eltávolítjuk ezeket a klubokat a versenyeinkről.

Még sosem láttam ilyen embereket. Elárultak."

- kezdte az UEFA elnöke.

"Kezdve Ed Woodwarddal (a Manchester United ügyvezető-alelnöke – a szerk.), aki mindvégig azt mondta nekem, minden támogatást megad a Bajnokok Ligája körüli fejlesztésekhez.

Ott van Andrea Agnelli (a Juventus elnöke – a szerk.), ő az, aki leginkább cserbenhagyott. Sosem találkoztam még olyan emberrel, aki ennyit hazudott volna.

Szombat délután azt mondta nekem, ezek csak pletykák. Azt mondta, egy óra múlva felhívlak, majd kikapcsolta a telefonját. A kapzsiság óriási. Mindannyian tudjuk már, hogy ki, kicsoda. Woodward, Agnelli, Pedro López mind ott voltak pénteken a teremben, ahol jóváhagytuk a BL-reformmal kapcsolatos terveket.” – jelentette ki Ceferin.

(Hetek/Nemzeti Sport)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!