„Ön erről nem tud” - ukrán katonákat képeznek ki Magyarországon
Puskaporos hangulatban mondtak beszédet a szlovák miniszterek
„Ön erről nem tud” - ukrán katonákat képeznek ki Magyarországon

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 03. 07.
Puskaporos hangulatban zajlott a szlovák külügyminisztérium által szervezett hétfői beszélgetés Nagymihályban, amelyen többek között az is elhangzott, hogy Magyarországon jelenleg is képeznek ki ukrán katonákat.

A Paraméter.sk beszámolója szerint meglehetősen viharosra sikerült a szlovák külügyminisztérium által szervezett kerekasztal-beszélgetés, amelyen Rastislav Kacer szlovák külügyminiszter és Jaroslav Nad védelmi miniszter fejtette ki gondolatait az orosz-ukrán háborúról.

A puskaporos hangulatot az adta, hogy a kelet-szlovákiai városban megrendezett eseményen megjelent egy oroszbarát csoport is, akik hangos kiabálással zavarták meg a beszélgetést. Az elhangzó kérdésekre adott válaszokból többek között az derült ki, hogy Csehország és Lengyelország nagyobb mértékben támogatja Ukrajnát, mint Szlovákia, de a védelmi miniszter feltette azt a viszontkérdést is, hogy „ki másnak segítenénk, ha nem a szomszédunknak”, hiszen szerinte kötelességük segítő kezet nyújtani a szomszédos országoknak.

Erre fogalmazták meg a bekiabálók, hogy bezzeg Magyarország ki tud maradni ebből az egész konfliktusból. A védelmi miniszter azonban erre a következőket mondta:

„A magyarok is segítenek – az, hogy ön erről nem tud, és terjed a propaganda arról, hogy ők nem segítenek, az egy dolog. De vajon arról van tudomása, hogy Magyarország területén folyik az ukrán katonák kiképzése? Talán erről nem is tud.”

Kijelentése annak kapcsán lepett még némelyeket, hogy Magyarország, illetve a magyar kormány egyértelmű álláspontot képvisel a háborúval kapcsolatban, mely szerint nem ad Ukrajnának katonai segítséget, nem szállít fegyvereket.

Reagált a Honvédelmi Minisztérium

A felmerülő kérdésekkel a 444 meg is kereste a Honvédelmi Minisztériumot, amely arról tájékoztatta a lapot, hogy

a Magyar Honvédség humanitárius célból vesz részt ukrán katonai egészségügyi szakemberek kiképzésében is

amellett, hogy „Magyarország története legnagyobb humanitárius akciója keretében segíti a bajbajutottakat és segítségre szorultakat, és ennek jegyében segítettek az ukrán sebesült katonák kórházi ellátásában is.” A minisztérium ugyanakkor hozzátette, hogy az álláspontjuk ettől függetlenül nem változott, tehát semmilyen olyan lépést nem támogatnak, ami a háború eszkalációjához vezetne, ezért nem küldenek sem fegyvert, sem katonákat Ukrajnába.

Még tavaly a Mandinernek adott interjújában beszélt arról a Magyar Honvédség parancsnoka, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, hogy van a magyar fél részéről egy felajánlás, mely szerint átadják a harctéri életmentéssel kapcsolatos tudásukat az ukránoknak, valamint sebesülteket is ápolnak. Elmondása szerint a magyar különleges erők hosszú ideje birtokában vannak ennek a képességnek, így nem okoz gondot az ukrán katonák kiképzése, amennyiben elfogadják az ajánlatot.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!