Epstein-botrány: Ghislaine Maxwell tagadja a vádakat
Epstein-botrány: Ghislaine Maxwell tagadja a vádakat

Forrás: Youtube/Netflix

2020. 07. 15.
Ghislaine Maxwell, a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolt és öngyilkosságot elkövetett Jeffrey Epstein egykori barátnője és segítőtársa kedden ártatlannak vallotta magát a bíróságon kiskorú lányok szexuális visszaélésekre történt toborzásában.

Az 58 éves, július elején New Hampshire egyik városkájában letartóztatott Maxwell - a néhai sajtómágnás, Robert Maxwell lánya - nem személyesen jelent meg a manhattani bíróság meghallgatásán, hanem videokonferencia keretében válaszolt a kérdésekre.

A vád szerint nemcsak toborozta a kiskorú lányokat Epstein számára, hanem "fel is készítette" őket a szexuális visszaélésekre, melyeken gyakran maga is jelen volt és egyes esetekben részt is vett. Az ügyészi dokumentum szerint hamis tanúvallomást is tett ez ügyben, még 2016-ban, amikor Epstein ellen polgári peres eljárást indított néhány egykori áldozata.

A bírósági dokumentumok tanúsága szerint Maxwell ügyvédjei azzal érveltek ügyfelük mellett, hogy Epstein halála után "a média igaztalanul próbálkozott azzal, hogy Epstein helyére behelyettesítse". Állításuk szerint a nő már hosszú évek óta nem állt kapcsolatban Jeffrey Epsteinnel.

Az ügyvédek ötmillió dolláros óvadékot ajánlottak fel védencük nevében a szabadlábon történő védekezésért és az előzetes börtön helyett a házi őrizetért. Az ügyészség írásbeli érvelése szerint nagy a kockázata, hogy Maxwell az esetleges szabadlábra helyezése után gyorsan elhagyná az Egyesült Államokat. Alison Nathan bíró későbbre ígért döntést az óvadék ügyében. Egyúttal bejelentette, hogy 2021. július 12-re tűzi ki Maxwell tárgyalásának első napját.

Ghislaine Maxwellt ugyanabban a szuperbiztos manhattani börtönben őrzik, ahol korábban Jeffrey Epstein várt a tárgyalására. Amerikai sajtóhírek szerint a börtönhatóságok aggódnak a nő testi épségéért, ezért elvették tőle a lepedőket, és papírból készült ruházatot kapott.
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!