„Elhatároztam, hogy életben maradok” – kizuhant egy luxushajóból, húsz órát úszott a tengerben egy amerikai férfi
„Elhatároztam, hogy életben maradok” – kizuhant egy luxushajóból, húsz órát úszott a tengerben egy amerikai férfi

Forrás: Youtube/ABC 7 Chicago

2022. 12. 13.
James Michael Grimes családjával együtt vett részt egy luxushajó-kiránduláson, amikor egyszer csak a tengerben találta magát, a hajó pedig a láthatáron sem volt.

A 28 éves férfi elmondása szerint arra emlékszik, hogy a hajó bárjában ült, este 11 körül pedig kiment a mosdóba, de hogy ezután mi történt, azt a mai napig nem lehet tudni. Grimes elvesztette az eszméletét, és már a tengerben ébredt.

Amikor magamhoz tértem, a vízben voltam, és a hajót nem lehetett látni. Nem tudtam a felszínen maradni, akármennyire is próbálkoztam. Csak az lehet a magyarázat (…), hogy az Úr velem volt, mert valami a felszínen tartott, amíg eszméletlen állapotban voltam”

- nyilatkozta a férfi.

Grimes majdnem 20 órát töltött a tengerben a Mexikói-öbölben, melyben gyakran lehet cápákkal is találkozni, és elmondása szerint a hite adott neki akaraterőt az életben maradásra. Meglátott egy fényt, és abba az irányba kezdett úszni, de így is 4-5 órát kellett úsznia, amire egy olajfúrótoronyhoz ért.

„Az Úr adott akaraterőt ahhoz, hogy éljek. Ez egy csoda. Nem volt olyan pillanat, amikor feladtam volna, és azt mondtam volna, hogy ’ennyi volt, itt a vég’. Soha nem jutottam el odáig. Eltökélt voltam, hogy addig fogok úszni, amíg a karjaim és a lábaim már nem tudják megtartani a testemet” - mondta az alabamai férfi.

Grimes útját úszás közben keresztezte két medúzaraj, és egy nagyméretű tengeri állat, amiről először azt gondolta, hogy cápa. Végül kiderült, hogy nem cápa volt, de mindenesetre ijesztő megtapasztalás volt az alabamai lakos számára.

A húsz óra alatt a férfi enni is próbált: egy tengeren lebegő bambuszbotot rágcsált, így legalább nem csak a sós víz ízét érezte. Grimes-nak nem esett baja azon kívül, hogy kimerült és kisebesedett a bőre, de 9 kilót fogyott, és az intenzív osztályon volt négy napig.

„Az Úr egész végig velem volt, mintha egy 20 órás keresztségen estem volna át, ami közelebb vitt Istenhez. Tudom, hogy okkal mentett meg, és most már az Úr terve szerint kell élnem” – vélte Grimes.

A partiőrség órákon keresztül kereste a férfit. Egy túlélési szakértő szerint Grimes-nak hihetetlen akaratereje volt a túlélésre, és már csak kevés ideje lehetett hátra, amikor megtalálták.

(CBN News / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!