Dobrev Klára bejelentette, hogy nem indul újra
Dobrev Klára bejelentette, hogy nem indul újra

(Forrás: Facebook/Dobrev Klára)

2022. 01. 13.
Dobrev Klára Facebook bejelentésben közölte követőivel szerda délelőtt, hogy nem indul újra az alelnöki választáson. Az Európai Parlament jövő héten választ újra elnököt és alelnököket. 

Bejegyzésében azt írta, „az elmúlt két és fél év élete legfelemelőbb és legmozgalmasabb időszaka volt”, de nem adja fel a harcot, hogy a jelenlegi kormányt leváltsa. Fő céljának tekinti, hogy az „egyesült ellenzék megnyerje a választásokat."

„Az előttünk álló időszakban Magyarországon a hazai kampányra, Brüsszelben az Európai Egyesült Államok elősegítésére fogom minden erőmet koncentrálni. Hatalmas munka vár ránk, tartsatok velem!” – fogalmazta meg Dobrev Klára.

 

A komment szekcióban Fekete-Győr András fejezte ki tiszteletét Dobrev, mint egykori versenytársa, újabban pedig ’harcostársa’ felé. 

Még az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is üzent neki: „Tavasszal pedig közösen váltjuk le Orbánt és rendszerét" - írta hozzászólásában.

Ahogy az ellenzéki összefogás egyeztetésein már korábban eldőlt, a közös lista első öt helyére azok kerülnek, akik miniszterelnök-jelöltként indultak az őszi előválasztáson.

(Hetek/Facebook)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!