Biden szerint Putyin racionális cselekvő, és nem gondolja, hogy atomfegyverhez nyúl
Ugyanakkor úgy véli, az orosz elnök elszámolta magát Ukrajnával
Biden szerint Putyin racionális cselekvő, és nem gondolja, hogy atomfegyverhez nyúl

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 10. 12.
Az amerikai elnök nem látja értelmét a négyszemközti tárgyalásnak Vlagyimir Putyinnal a G20 közelgő csúcstalálkozón, bár megjegyezte, hogy ez attól is függ, miről akarna beszélni vele az orosz vezető.

Joe Biden kedd este nyilatkozott, azután, hogy a G7 csoport rendkívüli tanácskozást tartott, és éles hangú nyilatkozatban ítélte el Oroszország legutóbbi háborús cselekményeit, valamint Moszkvának újabb szankciókat, Ukrajnának pedig további támogatást ígért.

Joe Bidennek a CNN hírtelevízióban feltették a kérdést, hogy bevethet-e az orosz elnök atomfegyvert, amelyre azt mondta, nem gondolja, de már az is felelőtlenség, ha erről beszél, mert önmagában ez is destabilizáló hatással jár. 

Az MTI felidézi, hogy az amerikai elnök a demokrata párt egyik múlt heti kampányrendezvényén úgy nyilatkozott, hogy a világ 60 éve, a kubai rakétaválság óta nem állt olyan közel egy "nukleáris armageddonhoz", mint manapság.

Az amerikai elnök a helyi idő szerint kedd este sugárzott interjúban kijelentette, hogy  Vlagyimir Putyin racionális cselekvő, ám nagyon rosszul ítélte meg képességét Ukrajna megtámadásával és polgárainak leigázásával kapcsolatban. Joe Biden hozzátette: az orosz elnök Ukrajnával összefüggésben hangoztatott indokai és céljai "nevetségesek". Utalt arra, hogy Putyin az Ukrajna elleni agressziót azzal indokolta, hogy neki minden oroszok elnökének kell lennie és egyesítenie kell az oroszajkúakat.

"Erről azt gondolom, hogy irracionális"

- fogalmazott. Joe Biden szerint az orosz elnök abban is tévedett, hogy az ukránok behódolnak majd az orosz megszállóknak, kemény ellenállásuk cáfolta meg ezt. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy az orosz államfő teljesen elszámította magát abban is, hogy tárt karokkal fogadják majd Ukrajnában.

Közölte: nem látja értelmét a négyszemközti tárgyalásnak Vlagyimir Putiynnal a G20 közelgő csúcstalálkozón, bár megjegyezte, hogy ez attól is függ, miről akarna beszélni vele az orosz vezető. Például ha az Oroszországban bebörtönzött amerikai kosárlabdázóról, Brittney Grinerről, akkor nyitott lenne a tárgyalásra - fűzte hozzá, hozzátéve, véleménye szerint az orosz elnök háborús bűnöket követett el, így nem látja értelmét annak, hogy most találkozzon vele.

(Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!