Armin Laschetet választották a CDU élére
Várhatóan Angela Merkel irányvonalát viszi majd tovább
Armin Laschetet választották a CDU élére

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 18.
Hosszadalmas verseny után a német kormányzó Kereszténydemokrata Unió párt élére szombaton az 59 éves Armin Laschetet, Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnökét választották meg. Miután a három jelölt közül egyik sem ért el az első körben abszolút többséget, kétkörös digitális választást tartott a jobbközép párt.

Laschet Norbert Röttgen mellett megelőzte a konzervatív Friedrich Merzet is, aki az általa megszerzett 521 szavazattal szemben csupán 466 voksot zsebelt be, így eldőlt, hogy ő váltja Annegret Kramp-Karrenbauert a német kormánypárt élén.

A katolikus politikus 2017 óta Németország legnépesebb államának, Észak-Rajna–Vesztfáliának miniszterelnöke, aki erőteljesen képviseli Angela Merkel irányvonalának továbbvitelét. 

Még a szavazás előtt elmondott beszédében Laschet az egység fontosságát hangsúlyozta, és leszögezte,

a CDU-nak nem "vezérigazgatóra" van szüksége, hogy vezesse, inkább csapatkapitányra, aki mutatja az utat és összetartja a pártot.

Armin Laschet 2012 óta a CDU öt szövetségi vezetője közé tartozik. A rajnai régióbeli katolikus politikusra Angela Merkel mindig számíthatott helyettesként, 2018-ig betöltött pártvezetői tisztében, akárcsak utódja, Annegret Kramp-Karrenbauer.

Laschet akkor is Merkel hű szövetségese maradt, amikor pártja egy része erőteljes ellenérzéseinek adott hangot a Németországba beengedett többszázezer migránssal és menekülttel kapcsolatban.

A CDU újdonsült vezetője saját bevallása szerint "józan és szélsőségeket kerülő" megközelítés híve, amely "az emberek felé fordul, nem pedig hátat fordít nekik". Ragaszkodik a társadalmi kohézióhoz és a szociális piacgazdasághoz.

A választás előtt néhány nappal hozta nyilvánosságra Jens Spahn német egészségügyi miniszterrel együtt kidolgozott "#Impulse2021" névre keresztelt 10 pontos programját, melyben hangsúlyozza a CDU főáramú néppártként való pozicionálását, melynek balra hajló munkáspárti szárnya és konzervatívabb gazdasági szárnya is van. 

Laschet és Spahn saját bevallásuk szerint arra törekedtek, hogy "a 2020-as éveket a modernizáció évtizedévé tegyék Németországban: új gazdasági dinamizmussal, átfogó biztonsággal, csúcsminőségű és méltányos oktatási lehetőségekkel". Digitális minisztériumot létrehozását is javasolják szövetségi szinten, "zéró toleranciával viseltetve a bűnözés és a szélsőségesség iránt".

Javaslataik kormányprogramra hasonlítanak.

Külpolitikai téren Laschet hangsúlyozza az Európai Unió világos fókuszba helyezését. Éghajlat- és kereskedelempolitikában szorosabb együttműködést kíván szorgalmazni az Egyesült Államokkal; és arra kéri az EU-t, hogy fokozza a francia-német kapcsolatokat.

Laschet korábban úgy nyilatkozott, hogy a CDU-t Európa legmodernebb pártjává, a nők, a fiatalok és a bevándorlók számára is vonzó platformmá kívánja tenni.

Győzelméhez Szijjártó Péter külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált.

"Meggyőződésem, hogy a Fidesz és a CDU komoly hagyományokkal bíró együttműködése az elmúlt két és fél évtizedben nagymértékben hozzájárult a magyar-német kapcsolatok fejlődéséhez, országaink kiemelkedő gazdasági sikereihez. Ennek szellemében várakozással tekintek az előttünk álló közös munka elé, és

biztosíthatom, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésünk továbbvitelében a jövőben is számíthat jómagam és a Fidesz támogatására"

- írta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke bízik abban, hogy a közeljövőben lehetőségük nyílik személyesen is egyeztetni a két politikai közösség, valamint a Magyarország és Németország előtt álló kihívásokról.

"Felelősségteljes munkájához addig is jó egészséget és sok sikert kívánok"

- zárta levelét Orbán Viktor.

(DW/MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!