MOST INGYENESEN ELOLVASHATJA FRISS HETILAP CIKKEINKET. A rendkívüli helyzetre és a húsvét ünnepére tekintettel a Hetek ingyenesen elérhetővé teszi aktuális hetilap tartalmait. Az érintett cikkeink ide kattintva érhetőek el. Áldott ünnepet kívánunk!
Antony J. Blinken amerikai külügyminiszter a külföldi országok emberi jogi helyzetéről szóló 2020-as jelentés kiadása után, ami a világ országainak a vallási és emberi jogi helyzetéről értekezik, kijelentette, hogy az előző kormány "egyenlőtlen állításokat" adott ki amik hierarchiát jeleztek az emberi jogokon belül.
Az előző külügyminiszter Mike Pompeo ígéretet tett arra, hogy minisztériuma a vallásszabadság és a tulajdonjog védelmére koncentrál majd, és azt teszi prioritássá, ezt azonban erősen egyoldalúnak ítélte meg visszamenőleg Blinken.
“Minden embernek járnak ezek a jogok, függetlenül attól, hol született, miben hisz, kit szeret, vagy bármi mástól. Az emberi jogok egyenlő értékűek, nincs olyan hierarchia ami az egyiket fontosabbá tenné a másiknál, amire a korábbi kormány utalgatott"
- jelentette ki Blinken, ígéretet téve arra, hogy felszámolja az egyoldalúságot. Egyúttal ennek szellemében le is szögezte:
"A 'reproduktív jogok' megsértése ugyanolyan jelentős dolog, mint a vallásszabadság megsértése"
A"reproduktív jogok" kifejezést rendszerint az abortuszpártiak használják arra, hogy aláhúzzák, mit is van joguk tenni a testükkel (melynek a magzat is részét képezi szerintük).
A külügyminiszter fájlalta, hogy erre a területre a Trump-kormány nem helyezett hangsúlyt, és kijelentette, ez ezentúl máshogy lesz, és újra része lesz az emberi jogi jelentésnek, mivel:
“A női jogok - beleértve a szexuális és reproduktív jogokat - emberi jogok"
(Christian Headlines/Hetek)