A tűzzel játszanak: erős robbanások rázták meg Európa legnagyobb atomerőművének környékét, Moszkva szerint az ukránok lőnek
A tűzzel játszanak: erős robbanások rázták meg Európa legnagyobb atomerőművének környékét, Moszkva szerint az ukránok lőnek

Illusztráció - A zaporizzsjai atomerőmű.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 22.
Eljuttatta Oroszország a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) a zaporizzsjai atomerőművet ért ukrán támadásokra vonatkozó adatokat - jelentette be az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Marija Zaharova szerint Oroszország arra kérte a NAÜ-t, hogy haladéktalanul tájékoztassa tagállamait a történtekről, mert a nemzetközi közösségnek tudnia kell, hogy ki a felelős az erőmű elleni támadásokért.

A mostani csapássorozat után, ahogy korábban,
úgy most is átküldünk minden rendelkezésre álló információt a találatok következményeiről, beleértve a fotó- és videóanyagokat”

- mondta Zaharova.

Itt az ideje, hogy a nevükön nevezzék a dolgokat, különben lehetetlen lesz megfékezni az ukrán hadsereg támadásait - tette hozzá a szóvivő.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők szombaton és vasárnap reggel több mint 20 nagy kaliberű tüzérségi lövedéket lőttek ki a zaporizzsjai atomerőmű területére, valamint a létesítményt tápláló távvezetékre. A létesítményben a sugárzás szintje továbbra is normális.

A Roszenergoatom főigazgatójának tanácsadója azt nyilatkozta, hogy a NAÜ-nek a zaporizzsjai atomerőműben tartózkodó szakértői tájékoztatást kaptak arról, hogy az ukrán fegyveres erők a Dnyipropetrovszk megyei Marhanecből lőtték az erőművet.

Renat Karcsaa szerint egy ballisztikai szakértő bizonyítékokkal alátámasztva elmagyarázta a csapások eredetét a NAÜ képviselőinek. Az orosz tisztségviselő szerint az ügynökség szakértői ezt követően jelentést küldtek a központjukba.

A főtanácsadó elmondása szerint a létesítményben olyan szerkezeteket építenek ki, amelyek “biztonsági párnaként” szolgálnak, és megvédik a nukleáris hulladéktárolót a tüzérségi lövedékek esetleges találatától.

A “valódi döntéseket meghozó államoknak” szerződésben kellene kötelezniük Ukrajnát arra, hogy állítsa le a tüzérségi támadásokat, a kötelezettség megszegésének pedig súlyos következménnyel kellene járniuk - tette hozzá Karcsaa.

Az orosz védelmi minisztérium korábban arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők kéthónapos szünet után a hétvégén újrakezdték a zaporizzsjai atomerőmű lövetését, és legkevesebb 25 lövedéket lőttek ki a létesítményre. Ezek közül az egyik a 2. számú különleges épület tetejét találta el, ahol a nukleáris üzemanyagot tárolják. A támadást a tárca szerint az orosz tüzérség elfojtotta.

A 444.hu arról számolt be, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatója a harcok azonnali beszüntetésére szólított az erőmű környékén.

"Akárki is áll emögött, azonnal hagyja abba. A tűzzel játszik" - nyilatkozta Rafael Grossi.

(MTI / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!