A kárpátaljaiak szerint elfogadhatatlan Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezete
A kárpátaljaiak szerint elfogadhatatlan Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezete

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 07. 26.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozatban bírálta az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezet visszásságait, kifogásolva azt is, hogy a tervezet megvitatásába nem vonták be a magyar érdekvédelmi szervezeteket.

A KMKSZ honlapján kedden megjelent nyilatkozatban rámutatnak, hogy a törvénytervezet gyakorlatilag megegyezik az egy esztendővel ezelőtt közzétett változattal, azonban amíg

"az előző célja a kisebbségi jogok garantálása volt, a jelenlegi már csak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos társadalmi viszonyok sajátosságait kívánja meghatározni".

A tervezet "a nemzetközi jogban elfogadott nemzeti kisebbségek fogalma helyett a jogi környezetet teljességgel nélkülöző nemzeti közösségek fogalmat használja" - áll a nyilatkozatban.

A KMKSZ úgy értékeli, hogy a törvénytervezet "jelentős jogszűkítést jelent az Alkotmányban és más nemzetközi megállapodásokban rögzített normákhoz, illetve az eddigi gyakorlathoz képest,

s a közelmúltban elfogadott oktatási és nyelvtörvényben kodifikált korlátozások megerősítését jelenti a nyelvi, oktatási, média stb. jogok területén".

Emellett a jogszabálytervezet nem biztosítja a nemzeti szimbólumok szabad használatát, "a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, megnehezíti a kisebbségi szervezetek támogatását, ellehetetleníti a kisebbségi nyelven működő médiumok működését, s kimarad belőle az erőszakos asszimiláció tilalma is".

A tervezet a kisebbségi jogokat a nemzeti közösségekhez tartozó személyek egyedileg gyakorolható jogaként értelmezi, ami megfosztja a nemzeti kisebbségeket "bármiféle intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jog érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől is".

"A tervezet elfogadása a kisebbségek jogi helyzetének további romlásához vezetne"

- szögezte le a KMKSZ a nyilatkozatban. 

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!