A Facebook teljesen eltávolítaná a hírtartalmakat az Egyesült Államokban egy új törvény miatt
A Facebook teljesen eltávolítaná a hírtartalmakat az Egyesült Államokban egy új törvény miatt

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 06.
A vállalat tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy egy új törvény értelmében a hírügynökségek nagyobb hatalmat kapnak arra, hogy a Facebookon megosztott tartalmaikkal kapcsolatos költségekről tárgyaljanak.

A cég szerint azonban segítik a nehéz helyzetben lévő híroldalakat azzal, hogy növelik a forgalmukat, és az ügynökségek azért teszik közzé a híreket a Facebookon, mert hasznuk van ebből.

Az új amerikai törvény azonban előnyösebb tárgyalási pozíciót biztosítana a híroldalak és médiumok számára, hogy egymással összefogva a hirdetések utáni bevételek nagyobb részét kaphassák meg. A hírügynökségek azzal érvelnek, hogy a Facebook óriási bevételekre tesz szert az oldalon megosztott hírek után, miközben a helyi híreket közzé tevő oldalak a covid alatt nehéz helyzetbe kerültek.

Ha a Kongresszus megszavazza ezt a meggondolatlan, újságírással kapcsolatos törvényt a nemzetbiztonsági rendelkezések részeként, akkor arra fogunk kényszerülni,
hogy megfontoljuk a hírek eltávolítását a platformunkról”

- nyilatkozta a Facebook-Meta szóvivője.

Ausztráliában tavaly hasonló törvényt fogadtak el, és ezt követően átmenetileg eltűntek az országban a hírtartalmak a platformról, de a Facebook gyorsan visszakozott, és ismét elérhetővé tette a híreket az olvasók számára.

(BBC News / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!