5-10 éven belül harmadik világháború lehet az amerikaiak és a nyugat-európaiak fele szerint
5-10 éven belül harmadik világháború lehet az amerikaiak és a nyugat-európaiak fele szerint

Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2025. 05. 06.
Nyolcvan évvel a második világháború lezárása után a közvélemény-kutatások arra mutatnak rá, hogy sok amerikai és nyugat-európai véli úgy, hogy egy évtizeden belül a második világháborúnál is pusztítóbb globális konfliktus törhet ki, melynek legvalószínűbb oka az Oroszország körüli feszültség, vagy esetleg az iszlám terrorizmus.

A YouGov felmérése azt is kimutatta, hogy a nagy többség úgy véli, hogy a második világháború alatti és előtti események ma is aktuálisak, és továbbra is tanítani kell őket a fiatalabb generációknak.

A vizsgálatban részt vett öt európai országban (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország lakosságában) a megkérdezettek 41-55 százaléka válaszolta azt, hogy szerintük egy újabb világháború nagyon vagy meglehetősen valószínű a következő öt-tíz éven belül. Ezt a nézetet az amerikaiak 45 százaléka szintén osztja.

Ami pedig az összesített adatokat illeti, a kutatással érintett hat országban az emberek 68 és 76 százaléka mondta azt mondta, hogy az esetleges új konfliktusban várhatóan nukleáris fegyverek is szerepet kapnak majd, és 57-73 százalék közötti arányban azt is mondták, hogy a harmadik világháború nagyobb emberveszteséggel járna, mint a második.

Sőt, sokan (25-44 százalék) egyenesen azt válaszolták, hogy egy ilyen háború a világon az emberiség többségének elpusztulásával járna.

Míg egyébként az olaszok 66 százaléka és a britek 89 százaléka azt mondta, hogy számítanának arra, hogy országuk részt vesz majd egy ilyen háborúban, az olaszok esetében csak 16 százalék, a franciák közül pedig csak 44 százalék gondolja úgy, hogy fegyveres erőik képesek lennének megvédeni őket. Ezzel szemben az amerikaiak 71 százalék mondta azt, hogy bízik az amerikai hadsereg ütőképességében, és képes őket megvédeni.

A konfliktus lehetséges oka kapcsán Oroszországot a nyugat-európaiak 72-82 százaléka, az amerikaiak esetében 69 százaléka tartja az esetleges újabb világháború legvalószínűbb okának, majd ezt követte az iszlám terrorizmus, mint lehetséges feszültségforrás.

(Guardian)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!