hetilap
Hetek hetilap vásárlás

A lengyel jogvédők szerint az 1981-es szükségállapot ismétlődhet meg

Puccs zajlik Lengyelországban?
A lengyel jogvédők szerint az 1981-es szükségállapot ismétlődhet meg

Karol Nawroczki lengyel elnök és Dunald Tusk miniszterelnök. Kettős hatalom.(Fotó: X/KarolNawroczki)

Súlyos alkotmányos válság robbant ki Lengyelországban, miután a Tusk-kormány támogatá-sával Anna Korwin-Piotrowska – a parlament által megválasztott, de az elnök által be nem iktatott alkotmánybíró – a rendőrség segítségével átvette az Alkotmánybíróság irányítását, felfüggesztve annak konzervatív elnökét. Karol Nawrocki államfő jogellenesnek és az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérletnek nevezte a lépést. A Nemzetbiztonsági Tanács ülésén felszólította Donald Tuskot a kormányzati intézkedések azonnali visszavonására, hangsúlyozva: a jogállamiságot nem lehet jogsértő eszközökkel helyreállítani. Az események hátteréről az Ordo Iuris lengyel alkotmányvédő szervezet vezetőjét, Jerzy Kwaśniewskit kérdeztük.

Miről szól ez a konfliktus? Jogi, hatalomtechnikai vita vagy valami ennél is sokkal nagyobb a tét?

Tisztában kell lennünk azzal, hogy létezik egy alkotmányjogi konfliktus, egy 2015-ig visszanyúló válság, amely az Alkotmánybíróság bíráinak megválasztásával kapcsolatos. 2015 óta azonban ezt a válságot jogi elemzésekkel, vitákkal és politikai feszültségekkel kezelték. Most azonban október 30-án éjjel a lengyel kormány erőszakot vetett be a válság kezelésére, hogy karhatalommal átvegye az Alkotmánybíróság irányítását, és új bírákat nevezzen ki a testületbe. Ez a helyzet új fordulatát jelenti. Sokan, lengyel ügyvédek és alkotmányjogi szakértők ezt a lépést a kormány részéről a vörös vonal átlépésének tekintjük.

Ami történt, az az Alkotmány közvetlen megsértése volt. Sőt, idézem a Lengyel Legfelsőbb Bíróság első elnökét, aki szerint „puccs” történt, amikor átvették az Alkotmánybíróság irányítását. A rohamrendőrség védelme alatt nyolc újonnan megválasztott bírót – akik közül a legtöbbet az elnök még nem eskette fel, ami a hivatalba lépéshez és a hivatali időszak megkezdéséhez szükséges – beiktattak az Alkotmánybíróságba, és felfüggesztették a bíróság korábbi bíráit, köztük az elnököt és az alelnököt is.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!