Németországból Lengyelországba költöznek az amerikai katonai csapatok?
Trump védelmi megállapodást ír alá Dudával
Németországból Lengyelországba költöznek az amerikai katonai csapatok?

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 25.
Andrzej Duda lengyel államfő, akinek személyében a koronavírus-járvány kitörése óta az első külföldi vezető tett látogatást a Fehér Házban, üdvözölte a bejelentést, és mind az európai biztonság, mind Lengyelország nemzetbiztonsága szempontjából nagyon fontosnak minősítette a majdani egyezményt.

A Fehér Ház Rózsakertjében tartott szerdai nemzetközi sajtótájékoztatón az amerikai elnök emlékeztetett rá, hogy a két ország már tavaly szándéknyilatkozatot írt alá a biztonsági együttműködés erősítéséről, a megállapodás aláírása ennek logikus következménye. Ugyanakkor sem ő, sem a lengyel elnök nem részletezte a megállapodás konkrétumait, és azt sem, hogy mikor írják alá.

Trump méltatta az Egyesült Államok és Lengyelország "250 éve tartó igaz baráti és bizalmas partneri viszonyát", illetve kijelentette, találkozójuk csak még jobban megerősíti majd  "létfontosságú szövetségüket".

A lengyel államfő bejelentette azt is, hogy várhatóan a korábban jelzettnél több amerikai katonát telepítenek lengyel földre.

A két ország biztonsági együttműködéséről szólva Duda úgy fogalmazott: "ma új szakaszba léptünk, nevezetesen megnyílt a lehetőség arra, hogy több amerikai katona érkezzék országunkba". Donald Trump kiemelte, hogy lengyel kérésre növelik meg az amerikai katonák létszámát, és nem kizárt, hogy Németországból irányítanak át fegyvereseket.

"Csökkenteni fogjuk katonai erőnket Németországban. Egy részük hazatér majd, egy másik részük viszont más helyekre lesz vezényelve, és Lengyelország egyike lehet ezen helyszíneknek"

 

- jelentette ki az amerikai elnök. Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon a lengyelországi amerikai katonai jelenlét erősítése értékelhető-e Oroszországnak küldött jelzésként, Trump igennel válaszolt.

"Azt hiszem, hogy ezzel nagyon erős jelzést küldünk Oroszországnak"

- fogalmazott.

Az amerikai elnök ismételten megerősítette, hogy az Egyesült Államok csökkenti a Németországban állomásozó katonáinak a létszámát, mert - úgy fogalmazott - az ottani állomásoztatással Washington túl nagy anyagi terheket visel. 

Bírálta Berlint amiért az "nem tesz eleget a NATO-val kapcsolatos anyagi kötelezettségeinek", illetve az oroszországi energiavásárlásaiért, mellyel kapcsolatban megjegyezte: "Németország dollármilliárdokat fizet Oroszországnak energiáért. Megkérdezem: miről is van szó? Ha dollármilliárdokat fizetnek Oroszországnak, akkor nekünk kell megvédenünk őket Oroszországtól? Hát, ez igencsak rossz!"

(MTI/ABC)
 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!