Könyve magyarországi megjelenését követően érkezett Magyarországra. Mi a fő üzenete a magyar olvasóközönség számára?
A fő üzenet az, hogy a védelem még mindig fontos kérdés a mi korunkban. És ennél is több: a nemzetek közötti együttműködés az egyetlen módja a túlélésnek. A Moszad igazgatójaként találkoztam magyar kollégáimmal, a magyarországi hírszerző szervezetekkel, akik nagyon körültekintőek és nagyon együttműködőek. Nagyra értékelem a kapcsolatunkat. Ha együtt kellett egy rendkívül nehéz küldetést végrehajtanunk, számíthattunk egymásra. A nemzetek közötti együttműködés rendkívül fontos, miközben igaz az alapelvünk: Izrael saját maga fogja védeni magát. De sokkal többet tudunk elérni ezzel a fajta együttműködéssel. Magyarország egyike volt annak az első 33 nemzetnek, amely az ENSZ-ben megszavazta Izrael megalakulását, amit nem felejtünk el. Most is ezt üzenjük a magyar népnek: Izrael nagyon szereti önöket, szükségünk van erre a fajta együttműködésre, és kérem, folytassák ezt a munkát a jelenlegi változások közepette is.
Volt alkalma találkozni az új miniszterelnökkel?
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »