Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mítoszok kontra tények a gázai éhezésről
Segélyháború
Mítoszok kontra tények a gázai éhezésről

Fotó: SAP / Jehad Alshrafi

2025. 07. 31.
Ha egy narratívát elég sokat, elég hangosan és elég sok helyen ismételgetünk, a közönség csont nélkül elhiszi, akár tényekkel alátámasztható, akár nem. Nincs ez máshogy az állítólagos gázai éhezés és „népirtás” esetében sem. Elképesztő kampány indult Izraellel szemben a nemzetközi sajtóban és politikában, de hol az igazság?

Egy hete van annak, hogy hirtelen minden platformon egyszerre kezdtek megjelenni ugyanarról a néhány, megszakadt szívű édesanyja ölelésében megbújó, vészesen sovány gyermekről készült sajtófotók, melyeket látva a legszívtelenebb embernek is forrásba jön a vére azokkal szemben, akik e szörnyű helyzetet létrehozták vagy fenntartják.

A Guardian, a New York Times vagy a Mérce cikkei gyorsan segítenek is, kire kell éppen kiakadnunk az adott helyzetben: ez nem más, mint Izrael, aki „népirtást” követ el azzal, hogy szegény ártatlan gázai civilek millióitól vonja meg az ételt, vizet és alapvető szükségeik betöltését. A képlet egyszerűnek tűnik. Ha az ENSZ, a nemzetközi jogvédő szervezetek, nagy nyugati országok vezetői és a főáramú média mind ugyanabból a kottából játszik, biztos igazat is mondanak, nem? Mi okunk lenne kételkedni azokban az adatokban, melyeket több mint egy hete minden címlapon olvashatunk? Mi okunk lenne leellenőrizni, hogy a képek valósak-e, az adatok hitelesek-e, a cikkek pedig az övezetet uraló Hamász propagandagyárából kerültek-e ki? Nos, napjaink hírfogyasztásának kihívása ez: a háborúkat nem csak a harctereken vívják: az emberi elmékben is, melyek mesteri manipulátorai a média és a politikusok, akik a számokkal, képekkel úgy operálhatnak, ahogy az céljaikat szolgálhatja. Az átlagolvasóhoz szól most a következő cikk, hogy a színfalak mögé látva, a világosnak tűnő narratíva felszínét megkapargatva meglássa a háttérben húzódó tényeket, és saját véleményt alkothasson az ügyben.

Hoppon maradt Hamász

A Washington Post július 21-ei cikkében rámutatott, hogy a Hamász gázai terrorszervezet fennállásának legsúlyosabb pénzügyi válságával küzd, és komoly kihívást jelent számára, hogy összegyűjtse az Izrael elleni harc folytatásához és Gáza irányításához szükséges erőforrásokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!