Luigi Mangione a mai napig egy igazi rejtvény az amerikai rendőrök számára.
A 26 éves férfit Pennsylvaniában kapták el egy McDonald’sban, és a jelek szerint mára már csak árnyéka egykori önmagának, aki maga is egy egészségügyi szolgáltató céget alapító, olasz bevándorló família sarja, ahol a család egyik tagja a pennsylvaniai parlament republikánus képviselője. A család cége idősek gondozására szakosodott, illetve birtokukban áll egy konferenciaközpont, ahol gyógyfürdő is található.
A férfi drága elit iskolákba járt, és a Pennsylvania Egyetem mérnök-informatikus szakán évfolyama élvonalában végzett. Az akkori osztálytársai közösségimédia-bejegyzéseiből látszik, hogy senki sem nézte volna ki Mangionéból, hogy hidegvérű gyilkosként az utcán lő le valakit. A család is azonnal közleményt adott ki, hogy ők is csak a sajtóból értesültek az eseményekről, és értetlenül állnak a dolog előtt.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »