hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Irán a terrorpolip feje” – Eli Cohen izraeli külügyminiszter a Heteknek
„Irán a terrorpolip feje” – Eli Cohen izraeli külügyminiszter a Heteknek

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 10. 12.
Október 9-én, a háború harmadik napján nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Eli Cohen izraeli külügyminiszter, amelyre lapunkat is meghívták, sőt arra is lehetőséget kaptunk, hogy a világ minden részéről az élő adásba bekapcsolt 250 újságíró közül kérdést tehessünk fel. Az újságírói kérdésekre Lior Haiat külügyi szóvivő válaszolt, lásd keretes írásunk.

Háborúban állunk, és nem a mi választásunk volt, hogy ez a háború elindult – így kezdte tájékoztatóját az izraeli külügyminiszter. „Amit láttunk, az mészárlás volt, civilek brutális legyilkolása. Gyermekek, nők és tinédzserek lemészárlását, akiket agyonlőttek, teljes családokat. Édesanya, édesapa, gyermekek, mindannyiukat együtt gyilkolták meg. Ez egy olyan gonosz tett, amelyet maga az ördög sem tudott volna gonoszabbul elkövetni. Az elmúlt évtizedekben semmi ehhez foghatót nem láttunk.

Talán csak az ISIS az Iszlám Állam követett el hasonlót, de itt nem csak nők és férfiak, voltak az áldozatok, hanem még 85 éves holokauszt túlélőt is elhurcoltak kerekesszékben túszként. Még az Oroszország és Ukrajna között zajló háborúban sem láttunk olyat, hogy teljes családokat gyilkoltak volna meg, kisgyereket vittek volna el túszként, másokat a babaágyukban öltek meg.

Ezt a gyűlöletes gonoszságot nem láttuk soha még háborús körülmények közepette sem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!