hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pont a zöldítés tette Európát földgázfüggővé
Nem várható racionális fordulat az EU klímapolitikájában
Pont a zöldítés tette Európát földgázfüggővé

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 16.
Az Európai Parlament szűrőjén nem ment át a Bizottság klímacsomagja; a Néppárt kompro­misszumot keres, a baloldal még radikálisabb intéz­kedéseket. Dr. Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője szerint eleve hibás a háborús válsághelyzetben ezzel foglalkozni.

Helyes azt mondanunk, hogy a Fit for 55 nevű klímacsomagot az orosz fosszilis energiafüggésünk miatt kialakult összeurópai pánik miatt került a Parlament elé?

– Érdemes az „Irány az 55 százalék” javaslatcsomag kapcsán korábbra visszamenni, mert már része volt az európai zöld megállapodásnak, ami az Ursula von der Leyen vezette Bizottság egyik első nagy klíma- és energiapolitikai ténykedésének számít. Ennek a megállapodásnak az eredeti megvalósítási terve a Fit for 55, tehát nem új elgondolás.

Viszont azt „kihasználva”, hogy háborús helyzet alakult ki, és Európa már ezt megelőzően is energiaválsághelyzetbe lavírozta magát, a nagy európai politikai erők saját megoldási javaslataikkal kívánták revideálni az elképzelést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!