A szingaléz buddhizmus ideológiája alapján az etnikai megkülönböztetés hosszú ideje áthatja a politikát.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Hónapok óta ezrek tüntetnek Srí Lankán a kialakult életkörülmények miatt, amelyek a pandémia hatásai mellett egyértelműen a korrupciónak és a hibás politikai döntéseknek köszönhetők. Az országban súlyos az élelmiszer- és üzemanyaghiány, az infláció pedig már átlépte a kezelhető szintet, a Srí Lanka-i Központi Bank szerint július végére elérheti a 70 százalékot is.
A felbőszült tömeg a múlt héten elérte, hogy a 2019-ben újra hatalomra került Radzsapaksza család tagjai teljes egészében elveszítsék hatalmukat. Gotabaja sikeresen menekült a Maldív-szigetekre, és a kormány egyik tagja jelentette be, hogy lemond államfői tisztségéről. Helyette az ügyvezető elnökséget Ranil Wickremesinghe vette át, viszont a tömeg az ő távozását is követeli.
A kialakult helyzet miatt májusban már menesztett Mahindra Radzsapaksza – akit öccse 2020-ban nevezett ki miniszterelnökké – helyét Wickremesinghének adta át, aki viszont ahelyett, hogy elkezdte volna a válság kezelését, inkább igyekezett hitelteleníteni a tüntetéseket, és hárította azokat a követeléseket, amelyek a Radzsapakszák felelősségre vonását akarták elérni.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »