A 2020-as elnökválasztási kampány során, illetve már azt megelőzően is, több olyan ügy is napvilágra került, ami Joe Biden elnöki aspirációját csírájában fojthatta volna el. Ennek ellenére az amerikai közvélemény nem vagy csak korlátozott módon hallhatott ezekről, akkor is olyan kontextusban, mintha az egész csupán orosz konspiráció lenne a választások elcsalása érdekében.
A választások után végzett közvélemény-kutatások szerint hatból egy demokrata választó szavazott volna máshogyan, ha tudott volna azokról az üzelmekről, amelyek alapján nagyon úgy tűnik, hogy Hunter Biden és Joe fivére, James már a politikus alelnöki időszakában is aktívan kihasználta Joe Biden befolyását arra, hogy a család számára előnyösnél előnyösebb üzleti megállapodásokat hozzanak tető alá.
Mivel ezeket a vádakat a liberális média folyamatosan Donald Trumpnak rótta fel elnöksége teljes ideje alatt, az elnök az amerikai főügyésszel és Rudy Giulianival együtt (aki akkor Trump személyes ügyvédje volt) vizsgálatot indított Hunter Biden ukrán üzleti kapcsolataira irányulva. Ez később az ellene indított impeachment eljárás alapja lett, ugyanis azzal vádolta meg Nancy Pelosi és a baloldali főáramú média, hogy nyomást gyakorolt egy külföldi kormányfőre azért, hogy a saját elnökségi ambícióit elősegítse.